Hirdetés

Ballmer örökre szakíthat a Microsofttal

|

Ballmer azon gondolkozik, hogy teljes mértékben elhagyja a Microsoftot.

Hirdetés

Bár korábban már az is nagy meglepetés volt, hogy Steve Ballmer távozott a Microsoft ügyvezetői székéből, utána gyakorlatilag biztosnak tűnt, hogy az igazgatótanács tagjaként jelentős háttérszereplő marad a redmondi cég életében. A nemrég a The Wall Street Journalnek adott interjújából azon kiderült, hogy jó eséllyel teljes mértékben szakíthat a Microsofttal, erre pedig hamarabb kerülhet sor, mint hinnénk. 

Mióta Satya Nadella került a Microsoft élére, Ballmer csak az igazgatótanácsban tevékenykedik. Itt azonban a saját bevallása szerint nem sokat beszél a találkozókon, a szerepköre pedig teljesen más benyomást kelt, mint korábban. Miközben Ballmer nagyon régóta az igazgatótanács tagja és az egyik legnagyobb egyéni részvényes, azt gondolnánk, hogy a véleménye még így is sokat számít - a befolyása viszont az ott töltött évtizedek ellenére egyértelműen sokat gyengült a vállalatnál. 

Ballmer szerepe a Microsoftnál jelenleg teljesen bizonytalan, főleg, hogy Nadella tanácsadójaként Bill Gates segédkezik majd a problémamegoldásban. A korábbi ügyvezető azt mondja, hogy nem biztos benne, hogy meddig marad még az igazgatótanácsban - mindez pedig attól függ, hogyan alakul az életének a többi része. Arra nem utalt, hogy mikor távozna pontosan. 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.