Hirdetés

Barrett: Helyre áll a PC piac



|

Hirdetés

"Nem tudom megmondani, hogy mikor ér véget a recesszió, de az nyugodtan kijelenthetem, a számítógépek piaca stabilizálódott, igaz a tavalyinál alacsonyabb szinten" - mondta Barrett a társaság technikai elõrehaladását kiemelõ, négy napig tartó Intel Developer Forum konferencián tartott nyitóbeszéde során. "Joggal várható, hogy a PC szektor gyorsabban helyre fog állni, mint a kommunikációs eszközök piaca."

Barrett nyitóbeszéde lényegében hasonló volt a tavalyi IDF-en tartott nyitóbeszédéhez, a vezetõn ezúttal azonban sokkalta erõsebben lehetett érezni az optimizmus jeleit. Az Intel vezérigazgató szerint a világ továbbra sem fog tudni kilábalni a recesszióból, de a társaságok olyan ígéretes eszközöket fognak kínálni a felhasználóknak, amelyek újból a piac fellendülését fogják eredményezni. Barrett szerint az internet további növekedése rákényszeríti a vállalatokat, hogy továbbfejlesszék háttérrendszereiket, amely szintétn fellendülést fog eredményezni a számítógépek piacán. Az egyik fõ kérdés ugyanakkor az lehet, hogyan tudják a vállalatok technológiájuk alkalmazására venni a végfelhasználókat.

A technológiai ipar számára a közeljövõben rendkívül fontosan lesznek azok az ázsiai, és egyéb piacok, amelyek jelenleg is igen gyors fejlõdési ütemet mutatnak. Ilyen piacok Kína és India, ahol jelenleg 12, illetve 3 PC jut ezer emberre. Viszonyításképp az Egyesült Államokban, és Németországban 611, illetõleg 297 számítógép jut ezer emberre. Mint Barrett elmondta, az Intel bevételeinek 70 százaléka az Egyesült Államokon kívülrõl származik, és ez az arány ráadásul tovább nõ, ezért a társaság igen komoly figyelmet fordít más országok piacára is.

Bár az Intel vezetõ szerint a kifejlõdött PC piaccal rendelkezõ országok is növekvõ keresletet fognak mutatni a számítógépek iránt, az igazi növekedés Kínában és Kelet-Európában várható.

Az iparnak az optimizmus ellenére számos akadályt le kell gyõznie a közeljövõben. A szélessávú (broadband) kommunikációs megoldások elterjedése kulcsfontosságú a további fejlõdéshez, és a biztonság is egy olyan terület, amely az elkövetkezendõ években igen komoly szerephez jut a PC piacon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.