Hirdetés

Begorombultak az iráni hackerek



|

Az Ajax hackercsoport az amerikai kormány védelmi beszállítóit vette célba.

Hirdetés

Egyre aktívabbak az iráni hackerek. A FireEye kutatói szerint a közel-keleti ország kiberzsoldosai nemrég az amerikai kormánynak dolgozó védelmi cégeket vették célba. A hírek szerint az Ajax Security nevű hackercsapatnak célzott adathalász módszerek segítségével sikerült billentyűzetfigyelő szoftvert telepítenie az IEE légügyi konferenciáján résztvevők számítógépeire.

A tűzfalnak álcázott malware nem csak a PC-k klaviatúrát figyelte, hanem bizonyos időközönként képernyőfelvételeket is készített, és automatikusan begyűjtötte a felhasználók jelszavait. Az Ajax egyébként korábban olyan irániak ellen is indított kibertámadásokat, akik megpróbálták megkerülni az ország túlzóan szigorú internetes szabályozását.

Hirdetés

Meglepő módon a hackercsoport nem csak az iráni állam ellenfeleit támadja, hanem – szigorúan gazdasági alapon – „hétköznapi adatlopással” is foglalkozik. A FireEye szerint valószínű, hogy a z iráni kormány fizetett szakértőként foglalkoztatja őket.

Az Ajax 2010-ben alakult, első akcióik során „az Iszlám Köztársaság ellen áskálódó ellenforradalmárok és politikai csoportok” weboldalait támadták. Az elmúlt hónapokban azonban feltűnően magabiztossá váltak: egyre komolyabb célpontokat támadnak, egyre kifinomultabb, nem egyszer saját fejlesztésű eszközökkel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.