Hirdetés

Bétatesztelőknél a decemberi Vista-változat



|

Hirdetés

A Microsoft még nyáron bocsátotta ki a Windows Vista első bétaverzióját, majd az ősszel rendezett fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy minden hónapban elérhetővé tesz a bétatesztelők számára egy-egy újabb változatot. Ettől ugyan november végén visszalépett a cég, ám úgy tűnik, a tervbe még belefért egy decemberi, úgynevezett technológiai előzetes (CTP; Customer Technology Preview) kiadása.

Az 5270-es számú verzióról egyelőre mindössze annyit lehet tudni, hogy egy DVD-képben tartalmazza a Windows Vista kiszolgálói és ügyfélváltozatát. Természetesen ezúttal is elérhető az operációs rendszer 64 bites tesztváltozata is.

A következő mérföldkő a Vista életében 2006 januárjában vagy februárjában várható, akkor teszi ugyanis elérhetővé a Microsoft a bétatesztelők számára az operációs rendszer valamennyi funkcióját tartalmazó változatát. Ezt követi majd valamikor a decemberre tervezett, de egyelőre bizonytalan ideig elhalasztott második, immáron nyilvános béta kiadása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.