Hirdetés

Bill Gates: a Control-Alt-Delete hiba volt

|

A Microsoft-alapító egy harvardi adománygyűjtő partin beszélt a Microsoft korai éveiről.

Hirdetés

A The Verge csütörtökön számolt be róla, hogy Bill Gates, a Microsoft alapítója egy, a Harvardi Egyetemen megrendezett adománygyűjtő eseményen elismerte: hiba volt rákényszeríteni a felhasználókat a „Control-Alt-Delete” billentyűkombináció használatára. A Windows korábbi verzióiban a felhasználók csak ennek a három gombnak az egyidejű lenyomását követően léphettek be a rendszerbe. Gates kifejtette: erre azért volt szükség, hogy a számítógépes bűnözők ne tudják hamis bejelentkező ablakok segítségével elemelni a jelszavakat.

A milliárdos szoftvermágnás az IBM-et okolta a „Control-Alt-Delete fiaskóért”. „Hiba volt – ismerte el a közönség harsány derültsége közepette. – Jobb lett volna, ha egyetlen gombot rendszeresítünk erre a célra, de az IBM-es fickó, aki a billentyűzetet tervezte nem volt hajlandó belemenni ebbe.”
A kombináció egyébként David Bradley, az eredeti IBM PC egyik tervezőjének ötlete volt. „Lehet, hogy én találtam ki, de Bill tette híressé – hangsúlyozta Bradley egy interjúban, amivel elég kínos helyzetbe hozta Gatest.

Hirdetés

Mint az köztudott „ördögi billentyűkombináció” a mai napig létezik: ez teszi lehetővé például, hogy a felhasználók lezárják a számítógépüket vagy hozzáférjenek a feladatkezelőhöz.

Hirdetés

Gates a közelmúltban más témákkal kapcsolatban is nyilvános önkritikát gyakorolt. Februárban elismerte, cége későn ismerte fel a mobilpiacban rejlő, páratlan lehetőségeket. „Nem maradtunk le teljesen a mobiltelefonokról, de nem kezeltük elég ügyesen a dolgot, így nem tudtuk megszerezni a piacvezető pozíciót” – vallotta be.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.