Hirdetés

Biztonsági tippek vírusirtó mellé 13. Fizessünk-e a letöltésért?



|

Hirdetés

Ha az ingyenes (freeware) programokat szeretjük, használjuk őket bátran. Ha kipróbáltunk, és megkedveltünk egy fizetős program próbaváltozatát (shareware, illetve trial), és úgy érezzük valóban szükségünk van rá, vegyük meg. Természetesen mindent meg lehet találni a különféle warez, illetve torrent oldalakon is, és sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Ha valaki valamit nem tud/akar megvenni, akkor egyszerűen letölti egy torrentről.

 

Ettől ugyan még nem rendelkezik hivatalosan a programmal, nem lehet upgradelni, nem jár hozzá terméktámogatás, de ha használja, kipróbálja, akkor esetleg később mégis hajlandó lesz megvásárolni. Egyet azonban semmiképpen ne tegyünk: ne fizessünk letöltésért semmilyen fizetős warez szervert üzemeltetőnek. A hétköznapi emberek havi pár ezer forintjaiból, az emelt díjas SMS-ekből csak a bűnözők bankszámláját hizlaljuk, ezzel pedig sem mi, sem a szoftver készítője nem jár jól. Nem árt tudni, hogy a feltört programok bármilyen rejtett vírust vagy kémprogramot is tartalmazhatnak, és mivel a letöltő tilosban járva szerezte be azt, legálisan ezzel nem mehet sehova panaszra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.