Hirdetés

Ha a Microsofttól lopsz, börtönbe kerülsz

|

Alex Kibkalo börtönre és pénzbüntetésre is számíthat, amiért a Windows 8-ról szivárogtatott.

Hirdetés

Alex Kibkalo ügye több szempontból is példaértékűnek számít a Microsoft életében. A redmondi cég korábbi mérnökét azzal vádolták, hogy kiadás előtti információkat és üzleti titkokat szivárogtatott ki a Windows 8 RT-ről, illetve továbbadta a Microsoft Activation Server SDK-ját is egy francia bloggernek. 

Hirdetés

A Microsoft egy idő után a saját kezébe vette a nyomozást, és átkutatta az érintettek privát Hotmail-fiókját. A cég azóta is issza ezen döntésének a levét, és már át is írta a felhasználói feltételeit - többé nem hajlandóak önállóan efféle mutatványokra, a nyomozást inkább a hatóságokra bízzák. Az ügy végére mindenesetre sikerült pontot tenni, a bűnösnek talált Alex Kibkalóval pedig egyezségre jutni. 

A bűnösnek talált Kibkalo az ügyészekkel egy rövidebb börtönbüntetésről egyezett meg. Egészen pontosan három hónapot kell majd a rács mögött töltenie a korábbi Microsoft-alkalmazottnak, ezen felül pedig egy 22 500 dolláros vigaszdíjat kell fizetnie a redmondi cégnek. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.