Hirdetés

Botrány lett Stephen Elop gigászi bónuszából

|

Az úriember a válására hivatkozva egyetlen fillérről sem kíván lemondani.

Hirdetés

A Nokia mobilos üzletágának Microsoft általi felvásárlása a finneket érte a legnagyobb veszteségként, hiszen a gyártó a nemzet talán legjelentősebb modernkori büszkesége. A komplett üzleti manőver végrehajtásában kulcsszerepet játszó Stephen Elop vezérigazgatót jelenleg nem igazán kedvelik a helyiek, az utóbbi napok történései után pedig nincs kilátás ennek változására.

Hirdetés


Az aktuális botrány pénteken indult, mikor a finn sajtónak nyilatkozva a Nokia igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy Elop szerződése lényegében változatlan az elődjei által kapotthoz. A Helsingin Sanomat napilap nem hitt vakon a tájékoztatásban, a tőzsdére beadott dokumentumokban turkálva pedig rendkívül érdekes passzusokat fedezett fel a szerződésben.


Ezek alapján Stephen Elopnak óriási bónuszt kell kapni abban az esetben, ha elsőként az irányítása alatt nagyot esnek a részvények, majd nagy mértékű változás áll be a cég irányításában (például elad egy üzletágat), végül pedig ennek hatására valamennyit emelkedik a részvényárfolyam. Az utóbbi három évben mindez megtörtént, így Elopnak konkrétan 18,8 millió eurós – olyan 5,64 milliárd forintos – bónusz jár, amennyiben novemberben a részvényesek jóváhagyják az akvizíciót.


Tegnap a Nokia igazgatótanácsában nevében beszélő Risto Siilasmaa adminisztrációs tévedésre hivatkozva – véletlenül elfelejtették elolvasni az igazgatójuk szerződését – beismerte a félretájékoztatást, majd megkérte Stephen Elopot az összeg egy részéről való lemondásra. A férfi ezt visszautasította, állítása szerint ugyanis éppen válófélben van, a felesége pedig nem lenne hajlandó lemondani a teljes bónuszból való jussáról.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.