Hirdetés

CD másolásvédelem a Sonytól



|

Hirdetés

Sokak szerint a piacvezető cégek tudnának a mainál sokkalta jobb védelmet is nyújtani az adathordozók számára, csak éppen nem igazán akarnak. Hogy mindez pusztán alap nélküli pletyka-e, vagy pedig a valóság, azt aligha fogjuk megtudni. Mindenesetre időről-időre felbukkannak érdekes megoldások, ezúttal például a Sony-tól.

Az óriásvállalat már régóta küzd a jogellenes másolási cselekmények megnehezítéséért, illetve visszaszorításáért. Ha belegondolunk ez nem is csoda, hiszen a cég nem csak az adathordozók gyártásával foglalkozik, hanem zenekiadói feladatokat is ellát. E tevékenysége során pedig olyan elképesztő pénzeket mozgat, hogy globálisabb távlatból nézve még a legkisebb visszaélések is hatalmas veszteségeket okoznak a cégnek. Elég csak példaként említeni, hogy a Sony BMG vezetője szerint a jogvédett művekkel való törvénytelen kereskedelemnek mintegy kétharmadát teszi ki a zenei CD-k másolásával és értékesítésével összefüggő bűnözés. Eddig a műveket jogszerűtlenül lemásoló, és értékesítő kalózok elleni küzdelem legfőbb szempontja az volt világszerte, hogy elsődlegesen az eredeti adathordozót próbálták védeni. Ez a korlátozás azonban csak egy bizonyos határig terjedhet, hiszen a jogszerű tulajdonos számára biztosítani kell a magáncélú másolat készítésének lehetőségét, márpedig ilyen körülmények között egyik megoldás sem lehet igazán hatékony. A Sony mindezt felismerve, most sokkal racionálisabb módon úgy próbálja megközelíteni a kérdést, hogy inkább a másolatokról készítendő további másolatok előtt szeretné lezárni az utat.

Az új technológia alapjai az angol First4Internet nevű cég révén már korábban ismertek voltak. Lényege, hogy a védelem az úgynevezett "steril rögzítés" elvének köszönhetően megakadályozza az eredeti műről készített másolatok további többszörözését, -legalább is elviekben. A Sony BMG felügyeletével az USA-ban már folyik a rendszer tesztelése, és nem is lassú ütemben: az új gyártástechnológiával készített korongok száma már egymillió fölött jár! A komoly eladások ellenére azonban egyelőre még nyitott kérdés, hogy az ötlet a gyakorlatban milyen hatékonysággal válik be, de néhány hónapon belül bizonyára ezt is megtudjuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.