Hirdetés

CeBIT: Intel a Digitális Világ szívében



|

Hirdetés

Mostantól ott hallgathatunk zenét, nézhetünk videót, intézhetjük ügyes-bajos dolgainkat vagy játsszunk, ahol éppen kedvünk tartja. A hagyományos asztali számítógépeket leváltják az úgynevezett Szórakoztató PC-k, amelyek mindezt lehetővé teszik akár a lakásunkon belül, akár útközben, egy autóban -- és ami a legfontosab: többnyire kábel nélkül! Az ehhez szükséges teljesítményt pedig az Intel több magos processzorai adják.

Anand Chandrasekher, a cég alelnöke beszédében elmondta, előrejelzések szerint 2008-ra az interneten alapuló online szórakoztatóipar 11 milliárd dollár forgalmat produkál, tehát mindenképpen nagy jelentőségű területről van szó, amelyet az Intel kiemelt partnereivel együtt számos technológia kifejlesztésével támogat.

Ezek közül a jelenleg legfontosabbak az idén bemutatkozó új többmagos processzorok. A bemutatón láthattuk, amint egy számítógép nagyfelbontású filmet játszik le, miközben egy másik képernyő előtt valaki egy elég teljesítményigényes játékkal játszik, szintén nagy felbontásban. Mindkét kép kiváló minőségű volt, és egyik sem akadt meg egy pillanatra sem.

Bemutatták azt a 65 nanométeres technológián alapuló, többmagos processzort használó, EPC névre keresztelt kis gépet is, amelyet a Apple Mac Mini ellenfelének szán a cég.

Chandrasekher beszélt a vezeték nélküli online műsorszórás terén elért eredményekről is. A Robert Redford nevével fémjelzett idei Sundance filmfesztiválon a WiMAX technológia segítségével a filmeket vezeték nélküli kapcsolaton keresztül fogják a mozikhoz sugározni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.