Az út eseménytelenül telt. Már 9-re a határhoz értünk, ahol gyönyörű osztrák bélyegzővel bővült a gyűjtemény. Ausztriától sajnos meg kellett küzdenünk az elképesztő kamionforgalommal. A kamion érdekes állatfaj, fejlődéstörténeti ágon a vak csigák rendjébe tartozik: nem néz, csak jön, illetve előzésnél - mert hogy imád előzni, főleg egy másik kamiont - már a sávváltás alatt elveszíti csekély lendületét, amitől ez a művelet gyakran 2-3 percig is eltarthat. Egy-egy ilyen jól sikerült előzés rögtön pár kilométeres dugót eredményez.
Apropó, dugók. Bécsnél nem is csodálkoztunk rajta, elegáns fegyelemmel vettünk róla tudomást, hogy ott mindig ásnak, ergo mindig dugó van. Később is belefutottunk néhány stauzónába, ilyenkor általában megálltunk pihenni, és megvártuk, míg a dugó odébbáll. Ez hellyel közzel be is jött.
Az, hogy a kesseli leágazást ilyen csúnyán benéztük részben az összefüggő kamionsor volt az oka, amely jótékonyan eltakarta az információs táblákat, részben a Michelin útiterv-készítő, amely szerint Berlin felé kellett volna fordulni („Berlin, Kessel” leágazás). Nos, nyugodtan írhattak volna Északi-sarkot is, az pont ugyanúgy nem volt kiírva, mint Berlin. Így aztán, amikor egyszer csak váratlanul elénk toppant a leágazás, időérzékem azt súgta, ez még nem lehet az, s lám Berlin is hiányzott. Kb. 20 kilométerbe került ez a kis malőr, de legalább láttunk nagyon összetört autót -- ez férfiemberek körében egyfajta kellemes izgalmi állapotot okoz („Fú, apukám, odanézz, de csúnyán összetört verda!”)
Végül nyolc körül érkeztünk meg Hannover alsóra, az általunk már oly jól ismert Im Rippenfeld utcácskába. A GameStar csapatát begyűjtve felkerestük azt a helyi éttermet, ahol már tavaly is kiváló kaját csináltak, és ahol beszéltek angolul. Vacsora közben stratégiai értekezletet tartottunk az elkövetkezendő három nap eseményeiről (ki, kivel, mikor, hova megy, kivel találkozik).
A CeBIT-ről egyébként azt kell tudni, hogy a hannoveri kiállítási központ óriási területén (BNV-léptékben mondjuk ötször akkora) két tucatnyi pavilon található, amelyek közül a legkisebb körülbelül akkora, mint a BNV-n az "A" (a legnagyobb), s van közöttük emeletes is. A terület nagyságát jól érzékelteti, hogy a jobb felső sarkától a bal alsóig busz jár, összesen három járat közlekedik rajta keresztbe-hosszába. Gyalog jó bő negyedóra alatt lehet átsétálni. A kiállítás idén is három fő témakörre épül: hardver, szoftver, telekommunikáció, illetve ezen belül tagozódnak tovább (nyomtatók, tárolástechnika, biztonság, mobil telefonok, internet stb.). Az ember akárhányszor megy be egy pavilonba, biztos talál valami olyat, amit eddig még nem látott, így a kiállítás tulajdonképpen bejárhatatlan a rendelkezésünkre álló időben, és akkor még a sajtótájékoztatókról nem is beszéltünk, amelyek reggel 9-től este 6-ig folyamatosan zajlanak, s néha bizony több érdekes téma is egy időpontra kerül -- az ember nem is tudja, hányfelé szakadjon.
Az újságíró számára tehát egyszerre a mennyország és a pokol, hiszen kézzelfogható közelségbe kerül az év hátralevő részében várható újdonságokkal, érdekességekkel, de mindezért óráról órára (gyakran félóráról félórára) egyik megbeszélésről rohan a másikig. Csak az első nap körülbelül 20 kiló sajtóanyagot gyűjtünk össze a sajtóközpontban, majd ezeket jó pár új CD-vel, mappával, több oldalnyi információval megkapjuk újra az egyes találkozókon. (Hazaindulás előtt egy órát vesz igénybe a szortirozás).
Nos, nagyjából ez várható az elkövetezendő három napban is (csütörtök, péntek, szombat): rohanás, kézfogás, névjegykártyacsere, újdonságok, érdekességek, sajtóanyag, majd ugyanez elölről. Mikor ezeket a sorokat olvassák, épp valamelyiknél tartunk.
Spányik Balázs, PC World, Hannover
