Hirdetés

Chipet ültetne a katonák fejébe a DARPA



|

A lapka elsődleges célja a fejsérülés során elvesztett emlékek visszaállítása volna.

Hirdetés

Az USA hadseregének legfontosabb kutatási és fejlesztési kirendeltségeként működő Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökségének (DARPA) nevéről a többségnek elsőként valószínűleg az internet előfutárának tekinthető ARPANET jut eszébe, azonban az ügynökség keze szinte minden fontos haditechnikai újításban benne van, közvetlenül a Védelmi Minisztériumnak tartozik elszámolással.

Hirdetés


Az ExtremeTech most egy ugyan nem frissen nyilvánosságra hozott, ám meglehetősen hajmeresztő projektről számolt be: a DARPA tavaly novemberi közleménye szerint partnereket keres a „Restoring Active Memory” névre hallgató kutatásához. Az ötlet az volna, hogy egy apró számítógépet építenének közvetlenül a katonák fejébe, amely háttértára rögzítené a páciensek emlékeit, fejsérülés esetén pedig képes lenne visszaállítani azokat.


A kiírás szerint ez csak az elsődleges funkcionalitás volna, ugyanis a DARPA kutatói felettébb érdeklődnek az agy bizonyos területeinek befolyásolása iránt, lévén ezek manipulációjával talán hatékonyabbá lehetne tenni a kiképzés során a tanulási folyamatot, vagy éppen csökkenthető volna bevetésen a reakcióidő.


A röviden „RAM”-ként emlegetett projekt a jelek szerint rendkívül kezdeti fázisban van, hiszen a tudósoknak jelenleg alig van elképzelésük az agy működéséről, így még ha sikerül is kifejleszteni egy beültethető és működőképes prototípust, a munka legnehezebb részét az agy működésének megértése, az adatainak elfogása, majd az információk „beültetése” fogja jelenteni. Ezen felül nem szabad elfelejteni, hogy a kütyünek rendkívül kis mérete ellenére irtózatos mennyiségű információt kellene raktároznia, a becslések szerint az emberi agy összesen olyan 2,5 petabájtnyi nyers adatot képes tárolni.


A komplett projekt szimplán hátborzongató, kissé a nukleáris technológiához hasonlítható: a kutatás sikere idővel a civil szektorban is óriási áttörést jelenthet, azonban a hardver nyilvánvalóan szennyes célokra is felhasználható volna.


Mi történne akkor, ha az emberek tudta és beleegyezés nélkül manipulálni lehetne az emlékeiket vagy viselkedésüket, visszanézhető lenne a beültetés utáni összes tettük és gondolatuk? Az amerikai hadsereg tipikusan csak „black ops”-ként emlegetett szigorúan titkos – még a Kongresszus előtt is letagadott – műveleteket végző egységeinek parancsnokai számára igazi megváltás lehetne egy efféle technológia.


Mint említettük a projekt látszólag rendkívül kezdeti stádiumban van, így talán évtizedek is eltelhetnek a fentebb vázolt lehetőségek valósággá válásáig: szerencsére bőven van még idő elgondolkodni a technológia lehetséges következményein, törvényileg vészfékeket életbe léptetni a visszaélések lehetőségének csökkentése érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.