Hirdetés

Computer Associates helyett CA



|

Hirdetés

A Computer Associates várhatóan egyszerűen csak CA-re változtatja a nevét és új emblémát is keres. "Változtatni akarunk a CA megítélésén" - mondta Don Friedman marketingért felelős igazgató. A reklámkapmányra 7 millió dollárt költ a cég.

A Computer Associatesnél két évig folyamatosan vizsgálódott az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet, amely végül tavaly megállapította, hogy a vállalat 2000-ben számos esetben megsértette a számviteli jogszabályokat. A vállalat visszamenőlegesen 2 milliárd dollárral módosította pénzügyi eredményeit. Az akkori pénzügyi igazgatót a bíróság bűnösnek találta, de a botrány végül a teljes felsővezetést elérte, Sanjay Kumar igazgatótanácsi elnök és elnök-vezérigazgató előbb csak lemondott vezető tisztségeiről, később azonban távoznia kellett a cégtől.

Mivel a CA egyes vezetőinek jutalma a cég részvényárfolyamától függ, Kumar 2000-ben busás jövedelemhez jutott, mivel a könyvviteli csalásoknak köszönhetően a cég meg tudott felelni az elemzők nyereség-előrejelzéseinek, ami a részvényárfolyam növekedéséhez vezetett. A vizsgálatok során ugyan Kumar felelősségét nem lehetett kideríteni, azonban neve szorosan összeforrt a könyvelési botránnyal, ezért el kellett hagynia a CA-t.

Az igazgatótanács új elnöke Lewis Ranieri, az új elnök-vezérigazgató pedig John Swainson, aki korábban az IBM-nél a szoftverértékesítésért felelős vezető volt. Swainsont rámenős, agresszív vezetőnek tartják, aki tudja mit akar, és el is éri azt. Egyesek szerint az IBM szoftverrészlegének élén már olyan régóta figyelhetett versenytársként a Computer Associatesre, hogy már álmából felkeltve is tudta, mik a cég gyengeségei.

A vállalatok körében bevett szokás, hogy a hírnevüket jelentősen megtépázó botrányok után a menedzsment mellett nevet is váltanak, az amerikai történelem egyik legnagyobb könyvelési botrányának elkövetője, a WorldCom később MCI néven próbálta meg tisztázni magát. Az MCI-t idén februárban vásárolta fel a Verizon. A Computer Associates a hírek szerint egy teljesen új név felvételét is fontolgatta, azonban ezt az ötletet végül elvetették, mivel az ügyfelek egy részét, főleg az európaiakat nem aggasztja a könyvelési botrány.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.