Hirdetés

CrossFire mesterkártya és kábel nélkül



|

Hirdetés

aspx?i=2594" target="_blank">Anandtech szerint az ATI hamarosan kiad egy illesztőprogramot, amely lehetővé teszi, hogy az új X1300 és X1600-as vezérlőkártyákat mesterkártya és összekapcsolás nélkül lehessen CrossFire módban használni.

Októberi számunkban mutattuk be az ATI CrossFire technológiáját, amely az NVIDIA SLI-jéhez hasonlóan lehetővé teszi, hogy egy számítógépben két grafikus vezérlőkártyát használjunk, amelyek megosztoznak a képelőállítási feladatokon. A technológia eredeti formájában egy úgynevezett "CrossFire Edition" mesterkártya megvásárlását tette szükségessé, ezt kellett a már meglévő ATI X800 vagy X850 típusú vezérlő mellé, egy másik PCI-Express aljzatba helyeznünk, majd a számítógépházon kívül egy speciális kábellel összekötnünk a másik kártyával és a monitorral.

Az ATI azonban ezen a téren is némi elmaradásban volt az NVIDIA-val szemben, ugyanis az SLI-ben használt kártyák egy ideje már összekapcsolás nélkül is képesek együttműködni, pusztán a PCI-Express sínt használva a kommunikációhoz. A hátrányt ledolgozandó, az új ATI vezérlőkből épített CrossFire rendszernek sem lesz most már szüksége külső kapcsolatra, és ami még jobb hír, speciális mesterkártyára sem.

Az ATI X1300-as kártyák mostanában jelennek meg a piacon, míg az X1600-asokra decemberig várni kell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.