Hirdetés

Dalszövegért börtön



|

Hirdetés

Az MPA elnöke, Lauren Keiser a BBC egyik műsorában elmondta, úgy lehet igazán sikeres a harc, ha a börtönt is felveszik a büntetések listájára. Állítása szerint az interneten található gitár tabulatúrák és egyéb zenei dokumentumok teljesen illegálisak. Sokan azt gondolják, hogy ezek a népszerű weboldalak nem sértenek semmilyen jogot, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Míg korábban a fénymásoló volt a zenekiadók legnagyobb ellensége, mára az internet nagyobb veszteséget jelent a kották és egyéb zenei kiadványok kiadói számára, ezért Keiser szerint épp sürgősen lépniük kell.

David Israelite, a National Music Publisher’s Association (800 amerikai zenekiadót tömörítő másik érdekvédelmi szervezet) elnöke támogatásáról biztosította az akciót. Mint elmondta, a kiadók és a dalszövegírók minden lehetséges jogi eszközt bevetnek majd, hogy megakadályozzák ezt a jogsértést. „A dalszövegek és a tabulatúrák illegális használata megfosztja a dalszövegírót bevételi forrásaitól, és ez semmiben sem különbözik a lopástól!”, fogalmazott Israelite.

Hogy bemelegítsen a jövő évi akcióra, a zeneipar máris elkezdte letiltani az dalszövegeket kínáló oldalakat a webről. Ennek esett áldozatul december 6-án a PearLyrics, egy Macintosh-hoz készült ingyenes dalszövegkereső segédprogram és honlapja. Az oldal maga nem tartalmazott dalszövegeket, hanem a népszerűbb gyűjteményekben tette lehetővé a keresést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.