Hirdetés

Debütál a PSP az USA-ban



|

Hirdetés

A korábbi eseményektől eltérően mind a 17 bemutatott játék UMD-lemezekről futott, teljes, kereskedelmi forgalomra szánt PSP-hardveren a korábbi fejlesztői készülékek helyett. Érdekes módon a jelen lévő PSP egységek mind japán modellek voltak, ezzel is megerősítve a Sony illetékeseinek állítását, mely szerint - ha a zene- és mozilemezek nem is - a játékok régió-mentesek lesznek. A bemutatót Kaz Hirai nyitotta meg, a Sony Computer Entertainment America elnöke és vezérigazgatója, aki bemutatta a hardvert és néhány közölt néhány tényt a PSP japán bevezetéséről. Hirai elmondása szerint a Sony 200 000 darab egységet szállított le a december 12-ei indításkor, és összesen 510 ezret az év végéig.

Jelenleg 18 játék kapható japánban, és több mint 100 PSP játék áll fejlesztés alatt szerte a világon. "Az első japán kibocsátási hullám nagyon bíztatóan alakult a más globális területeken való megjelentetést illetően. Jó uton haladunk afelé, hogy teljesítsük a már korábban kifejezésre juttatott célunkat, miszerint 3 millió PSP-egység leszállítását tervezzük a pénzügyi évünk lezárulta előtt. Az észak-amerikai kibocsátás 2005 márciusára várható." Március vége - ez volt a legpontosabb előrejelzés, amelyet a Sony adott, mivel a PSP amerikai kibocsátásának időpontja, valamint az egzakt árazás különös módon kerülendő téma volt az este folyamán. Az egyetlen ár, amiről szó esett, az a hivatalos japán ára volt az alapkiszerelésű egységnek, amely 200 dollár körül mozog. Lehetséges, hogy a Sony egy későbbi bejelentésre tartogatja a részleteket, de az is feltételezhető, hogy a cég le van maradva a gyártási számokkal, és nem akar túlságosan nagyot ígérni - ez csak az idő múlásával fog kiderülni.

Hirai elmondása szerint a PSP-nél az új játékok megjelentetésére, valamint a már meglévő franchise-ok folytatására helyezik majd a hangsúlyt, mint a már létező PS2 játékok átírására. A PSP egyik aduja a PS2-vel és a PC-kkel való összekapcsolhatósága lesz. Az elképzelés nem a PS2 vezérlőjének átültetése lesz, a Sony inkább abban reménykedik, hogy a fejlesztők mindkét konzolra elkészítik majd a játékokat az adatátvitel megvalósításának érdekében. Az USB-csatlakozón keresztüli PC-re való kapcsolódási lehetőség lehetővé teszi a PSP-tulajodonosok számára, hogy képeket , zenét és filmeket tölthessenek a PSP Memory Stick Duo-jára, csakúgy, mint a PSP-játékokhoz tartozó bővítéseket. Ezek lehetnek kiegészítő pályák, új karakterek, vagy akár éppen frissebb háttérzene is - amit csak elképzel a fejlesztő.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.