Hirdetés

Doménnyilvántartók pere az ICANN ellen



|

Hirdetés

A pénteken benyújtott kereset azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa meg az ICANN-nak a VeriSign új szolgáltatásának, a lejárt doménnevek várólistájának, a Wait List Service-nek (WLS) az engedélyezését. A felperesek azzal vádolják az ICANN-t, hogy „segédkezni készül egy fogyasztókat megtévesztő akcióhoz, amely ráveszi őket olyan doménnevek megvásárlására, melyeket soha nem lesznek képesek regisztráltatni”, fogalmaz a keresetlevél.

A küzdelem a körül forog, hogy miként lehet újraregisztráltatni azt a 10-20 ezer TLD-t (Top Level Domain), amely naponta felszabadul, miután tulajdonosa nem fizette be a megújítási díjat. Ma a tulajdonos utólag is megújíthatja a regisztrációt, ha nem, akkor ezeket aukción értékesítik, de csak akkor kell kifizetni utánuk az emelt díjat, ha valóban meg is szerezték a nevet. A WLS rendszerben viszont odaadják a nevet az első jelentkezőnek, akinek azonban ki kell fizetnie az éves díjat, függetlenül attól, hogy meg tudja-e szerezni vagy sem - vagyis „a VeriSign és az ICANN bevételt csinál abból, hogy kijátssza egymás ellen a gyanútlan felhasználókat csupán azért, hogy fenntartsa a status quót”, ugyanakkor csökkenti azt az összeget, amit a kisebb nyilvántartók beszedhetnek az utólagos regisztrálásért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.