Hirdetés

Dotcomnak nem kell nyomtatott pisztoly



|

Jogi megfontolásból ki lettek tiltva a 3D-nyomtatható tervrajzok a Megáról.

Hirdetés

A múlt héten meglehetősen nagy hullámokat keltve a Defense Distributed ingyenesen letölthetővé tette az első tejesen működőképes 3D-nyomtatott pisztolyának, továbbá egyes hozzá tartozó kiegészítők – többek közt hangtompító – CAD állományait. A kész terveket felhasználva, megfelelő eszközökkel rendelkezve lényegében már bárki nyomtathat pisztolyt a sufniban.


Talán nem meglepő módon az USA nemzetvédelmi hivatala az állományok publiklása után elrendelte azok elérhetetlené tételét, ugyanis a hatóság állítása szerint a tervek sérthetik a fegyverek exportálását szabályozó államközi törvényt. A macska természetesen addigra már kiugrott a zsákból, többek közt a The Piraty Bay-ről is letölthetőek a fájlok.


Az Egyesült Államok kormányával a Megaupload-ügy miatt még mindig küzdő Kim Dotcom ettől függetlenül az egyik ügyvédje tanácsára nemrég formálisan kitiltotta a CAD-állományokat az új fájlmegosztójáról, ugyanis semmi szüksége sincs rá, hogy a végén még emiatt is bajba kerüljön. Az eseményt kommentálva az úriember ma elmondta, hogy „Gitárt nyomtass, ne fegyvert; szeretkezz, ne háborúzz; Megát használj, ne Dropboxot”.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.