Hirdetés

Drónnal ütközött egy utasszállító repülőgép



|

A British Airways járata a történtek ellenére biztonságban földet ért.

Hirdetés

A brit rendőrség megkezdte a nyomozást egy levegőben történt ütközés ügyében, amely egy utasszállító repülőgép és egy drón között történt a London-Heathrow-i repülőtér közelében. Ha valóban drónnal ütközött a gép, akkor ez volt az első ilyen eset. 

Hirdetés

A British Airways 727-es járatának pilótája vasárnap kora délután jelentette, hogy egy drónnal ütközött a repülőgépe. A Londonba tartó Airbus A320 végül biztonságban földet ért. 

A rendőrség szerint valamilyen tárgy csapódott a gép elejének, ami nagy valószínűséggel egy drón volt. 

A légitársaság mérnökei megvizsgálták a gépet, és felkészítették a következő repülésre. A cég teljes mértékben együttműködik a nyomozásban. A járaton 132 utas és 5 fő személyzet tartózkodott. 

A drónokkal való repüléshez kötődő szabályoknak mindent és mindenkit meg kell védeniük, ezért lenne fontos, hogy az emberek felelősségteljes módon és ezeket betartva kezdjenek drónok használatába. 

Az elmúlt hónapokban rengeteg esetről lehetett hallani, amelyekben az utasszállítók majdnem drónnal ütköztek fel- és leszállás közben. A hatóságok jelenleg is új szabályozásokon dolgoznak, és az ilyen események minden bizonnyal felgyorsítják majd a munkájukat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.