Hirdetés

Elérhető a Windows XP Media Center frissítés



|

Hirdetés

Justin Jed, a Windows XP Media Center Edition termékmenedzsere szerint az október 14-től elérhető frissítés egyik célja, hogy a PC-kről és az új Xbox konzolokról egyaránt elérhetőek legyenek ugyanazok a digitális tartalmak. "A Microsoft továbbra is a digitális szórakoztató eszközök konvergenciáját tartja egyik legfontosabb céljának" - jelentette ki a szakember. Természetesen ezt a funkciót csak akkor tudjuk kihasználni, ha végre megjelennek az Xbox 360 konzolok a szükséges Media Center Extender szolgáltatással felvértezve.

További új fejlesztés a frissítésben az "Away Mode to Media Center PCs". Ezzel lényegében minimálisra csökkentett rendszerindítási idővel kell számolnunk - ez például akkor lehet hasznos, ha épp Xbox-unkkal foglalatoskodunk, de szeretnénk rögzíteni egy tévéműsort. Bár a PC tulajdonképpen kikapcsolt állapotban van, az Xbox-on keresztül szinte azonnal üzemkésszé tehető és már rögzíti is a kívánt műsort.

Több neves hardvergyártó, mint például a Hewlett-Packard, a Dell, a Gateway és a Sony már a megjelenés napjától felinstallált frissítéssel együtt szállítja Media Center PC-it, bár a Dell és a Sony gépek az Away módot egyelőre bizonytalan ideig nem támogatják majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.