Hirdetés

Élet az SP2 után



|

Hirdetés

Korábbi számaink lemezmellékletén közreadtuk a Windows XP második javítócsomagját, részletesen bemutattuk újdonságait, segédletet nyújtottunk a telepítéshez, illetve a javított Windows-telepítőkészlet elkészítéséhez. Az elmúlt három-négy hónapban rengetegen próbálták meg frissíteni vele a Windowsukat, ami több esetben is problémákhoz vezetett.




Mi magunk ugyan nem készítettünk statisztikát a problémás esetekről, angliai testvérlapunk viszont, a PC Advisor (amely novemberi számában ugyancsak közzétette a javítócsomagot, kiegészítve számos magyarázó cikkel) elvégezte a maga felmérését. A lap internetes kérdőívét több mint 2500 olvasó töltötte ki, és csupán 42 százalékuk válaszolta azt, hogy minden gond nélkül sikerült telepítenie a csomagot. 13 százalék kisebb problémákat tapasztalt, 5 százaléknak komoly gondjai voltak vele, és 9 százalék egyáltalán nem tudta telepíteni a szoftvert. A válaszolók 24 százaléka úgy gondolta, hogy az SP2 telepítésével megvárja más felhasználók tapasztalatait. A maradék 6 százalék pedig azt felelte, hogy egyáltalán nem kívánja telepíteni a javítócsomagot.

A teljes cikk Élet az SP2 után - Csomagszerviz címmel a 2005. januári számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.