Hirdetés

Elkezdődött a licit a Google papírokra



|

Hirdetés

Az árverés elindulására azután került sor, hogy a Google a múlt héten elismerte, vélhetően megsértett bizonyos amerikai értékpapír törvényeket, miután a múltban regisztrálatlan részvényeket adott alkalmazottainak és tanácsadóinak. Ezután azonnal felröppentek a találgatások, hogy a részvénykibocsátási akció későbbre halasztódik. A cég felajánlotta, hogy visszavásárolja a kérdéses papírokat, amivel reményei szerint az ügy lezárható. A Google potenciálisan törvénysértést követhet el azzal is, hogy vezetői a Playboy szeptemberi számában a cég kilátásait ecsetelik a tőzsdére vitel előtt, amit szigorúan tilt az 1933-as értékpapír törvény. A cég azzal védekezik, hogy az interjú még áprilisban készült, az előtt, hogy a Google benyújtotta volna a kérését a tőzsdefelügyelethez, hogy papírjait nyilvánosan is forgalmazni kívánja. Hasonló okból nemrég csúszott egy technológiai cég tőzsdére menetele, amikor a Salesforce.com vezérigazgatója hosszú interjút adott a New York Timesnak az akció előtt.




Bár az esetleges törvénysértések kérdése nem lett teljesen tisztázva, a Google csütörtök délután közölte a licitáláshoz felállított webhelyén, hogy az aukció keleti parti idő szerint péntek reggel 9-kor elkezdődik. A résztvevőknek addigra regisztráltatniuk kellett magukat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.