Hirdetés

Élőben 2 megapixelen



|

A webkamerákat kevesen szerették gyenge minőségük miatt - mostanában azonban már más a helyzet, mint azt webkamera-körképünk tesztjei is bizonyítják.

Hirdetés

 

ms_1.jpg

 

Természetesen arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a webkamerák minősége erősen függ a rendelkezése álló sávszélességtől is, tehát korábban hibába lettek volna csúcsminőségű készülékek, ha az akkori hazai sávszélesség-viszonyok csupán erősen korlátozott minőséget tettek volna elérhetővé. Persze a hazai Internet-előfizetések java része még mindig erősen korlátozza feltöltési sebességet (főleg ADSL esetében), illetve a mobilnet sem éppen ideális a tökéletes kép- és hangátvitelhez.


Tehát amikor azt látjuk a GSM-szolgáltatók mobilinternetes tévéreklámjaiban, hogy a teljes képernyőn megjelenő webkamerás kép folyamatos és borotvaéles, a hang pedig kristálytiszta, akkor ne higyjünk a szemünknek! Ilyen egyszerűen nem létezik. Már csak azért sem, mert a mobiltelefonokba és webkamerákba integrált apró CMOS-érzékelők hiába képesek sokmillió képpont rögzítésére, ha azok mellett nincs minőségi lencserendszer (optika), de már önmagában az is erősen degradálja a képminőséget, hogy túl sok képpont van kis területre bepréselve. Elméletileg. A helyzet mégsem ennyire drámai, csupán arra igyekszünk rávilágítani, hogy a PC-hez kapcsolható 10–20 ezer forintos hardverektől nem várhatunk videokamera-minőséget. Az viszont észrevehető, hogy az említett összegből mindenki próbálja a lehető legjobbat kihozni hardver és szoftver oldalon egyaránt.


A hangminőséggel kapcsolatban teljesen mások a követelményeink, hiszen webkamerás beszélgetések esetén nincs szükség Hi-Fi minőségre, a beszédet telefonvonal-minőségben is megértjük, de szerencsére a webkamerák ezen már túlléptek, sőt, a drágább típusok – és tesztünk szereplői egytől-egyig – szűrik a visszhangokat és zajokat.


A széles körű beállítási lehetőségeknek hála a kamerák mellé írt és csomagolt programok is rengeteget segítenek a használhatóságban, de számos új szolgáltatás kiaknázását is lehetővé teszik. A legfontosabb és legjobb újítás az automatikus fényerőszabályzás, így gyengébb fényviszonyok között is optimális lesz a közvetített kép fényereje és kontrasztja. Ezen felül az arckövetés (face tracking) és különböző (vicces vagy viccesnek szánt) maszkok, képi trükkök is a szoftver segítségével valósíthatók meg.

 



ms_2_2.jpg


A Microsoft hardvertermékei nem tartoznak a legolcsóbb kategóriába (így lett a LifeCam Show tesztünk legdrágább példánya), de az árért cserébe garantáltan jó minőségű terméket kapunk remek szoftvertámogatottsággal. A LifeCam Show egy igen egzotikus darab a webkamera-piacon, ugyanis a beépített mágneseknek köszönhetően három különböző módon lehet elhelyezni – csiptetős, állványos és öntapadós – attól függően, hogy asztali géppel vagy notebookkal szeretnénk használni, illetve az asztalon vagy monitoron szeretnénk elhelyezni.

 


Véleményünk szerint a mágnesek között lehetne erősebb kötődés, ugyanis nem egyszer sikerült leverni az állványról az aprócska kamerát. A dobozban található még egy műanyag tok, aminek akkor vehetjük hasznát, ha az eszközt notebookkal használjuk és szeretnénk magunkkal hordani a sérülés veszélye nélkül.


A LifeCam Show képe világosban és félhomályban/sötétben lehetne egy picit jobb, ezen a téren csak a második helyre sorolható, de a mikrofon minősége az összes próbált típus közül itt a legjobb.

 



A tesztmezőny második legdrágább szereplője a Logitech QuickCam széria Pro 9000-ese, amely az adatai alapján is komoly előnnyel indul a Carl-Zeiss lencsével, melyben nem is csalódtunk a teszt során, hiszen kiváló képminőséggel örvendeztetett meg bennünket világosban és sötétben egyaránt. Ugyanakkor sajnos előfordult, hogy a kamera autofókuszos rendszere tévedett és nehezen állt vissza a megfelelő élességre, de valószínűleg egy szoftveres frissítéssel orvosolható majd a probléma. Ennek ellenére a Logitech kamerák mellé járó QuickCam szoftver volt a legjobb a próbált webkamerák szoftverei közül.
A készülék oldalára szerelt mikrofon által rögzített hang minősége jó, de a Microsoft QuickCam Show egy picit jobban teljesített e téren – tehát senki se gondoljon hatalmas különbségre.

 

logitech-pro-9000.jpg
 

 


A kamera rögzítési megoldása ötletes, így szinte bármire egyetlen mozdulattal feltehetjük (legyen az notebook, LCD- vagy CRT-monitor), viszont legyünk óvatosak, mert könnyedén lebukfencezhet, ha hanyagul rádobjuk egy LCD-monitor kávájára és véletlenül erősebben meglökjük az asztalt. 


philipswebcampro_1.jpg
Hatalmasnak tűnő objektív, szép dizájn, a QuickCam Pro9000-hez hasonló rögzítés lenne a Philips receptje a győzelemre. A kamera jó fényviszonyok között nem teljesít rosszul, de sötétebb szobában nagyon rossz képminőséget produkál, illetve még a fényerőt sem tudja kellő mértékben kompenzálni, tehát ebből a szempontból abszolút utolsó helyre sorolható. A mezőnyben egyedül a Webcam Pro SPC1330NC-nek van sztereó mikrofonja, de hangminőségben nem éri utol vetélytársait. Még egyszer hangsúlyoznánk, hogy az általunk próbált webkamerák mikrofonjai között nincs hatalmas különbség, tehát ne ez legyen az elsődleges szempont a választásnál.

 
Abból kifolyólag, hogy tesztünk során mindegyik hardverhez az internetről beszerezhető legújabb meghajtóprogramot és alkalmazást kívántuk használni, a Philips kamera kapcsán még egy érdekes dologra hívnánk fel a figyelmet.

 


A gyártó hivatalos weboldaláról letölthető webkamera-programra néhány vírusirtó w32/packed.themida fertőzést jelez, de a „themida” valójában nem vírus és nem is féreg, sőt még csak nem is káros alkalmazás, tehát a letöltés és telepítés idejére állítsuk le a vírusirtót.



 A beviteli eszközöket és webkamerákat gyártó Icon7 csak nemrég lett ismert hazánkban, de máris bekerültek összeállításunkba a csúcsmodellnek számító Cyris T620-assal, mely teljesítette a tesztre kiírt követelményrendszert. A három részben kinyitható, mobiltelefonszerű, apró felépítés egyedinek számít, így a gyártó elérte, hogy a kamera rendkívül kicsi helyet foglaljon, ugyanakkor állványa felépítését tekintve hasonlóan jó legyen, mint a Logitech vagy Philips kameráké – azaz az objektívet tartó rész is elforgatható.

 

icon7.jpg
 

 


A Cyris T620 a négy közül a legolcsóbb webkamera, így érthetően ezt az összeget valahol meg kellett spórolnia gyártónak, ebből adódóan a szűk költségvetés áldozata a fókuszrendszer és az érzékelő páros lett. Ennek megfelelően jó fényviszonyok közt a negyedik helyre szorult, viszont sötétben sokkal jobb, mint a Philips, ráadásul a Microsoft LifeCam Show minőségéhez is közel jár. Hangminőségét tekintve szintén a Philips és a Logitech közé tehető, ami szintén nem rossz eredmény.


 

specs_png.png
 

 


A Carl-Zeiss objektíves Logitech QuickCam Pro 9000 minden körülmények között egyértelműen a legjobb képet nyújtotta, ráadásul remekül néz ki, és a szoftvere is kiváló – tehát övé a Tesztgyőztes cím. A Microsoft LifeCam Show nemcsak praktikus, hanem kép- és hangminőségét tekintve meggyőző, de magas ára miatt nem tudtunk neki díjat adni, ugyanakkor habozás nélkül megvásárolnánk, ha nem lenne olcsóbb alternatíva.


Ajánlott díjat nyert az olcsóbb kategóriás Icon7 Cyris T620, amely ugyan nem tökéletes, de majdnem feleannyiba kerül, mint a tesztgyőztes. Az olcsóbb webkamerát keresők számára ez bizonyul az ideális választásnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.