Hirdetés

Érkezik az újabb Windows Server 2003



|

Hirdetés

Az első béta-kiadást 1500 kiválasztott tesztelő számára tette elérhetővé decemberben a Microsoft. Ezt később 2800 példányra bővítette a cég, de még így is "privát" bétának tartják ezt a kiadást. Most folyik a toborzás egy nagyobb, széleskörűbb béta-teszthez, amely áprilisban kezdődik majd, és 2005 negyedig negyedéig fog tartani.

A Windows Server 2003 R2 egy köztes kiadása a Windows Server-nek, amely a két hete megjelent Windows Server 2003 SP1-re épült. Az R2 tartalmazni fogja az Windows Server 2003 első kibocsátása óta kifejlesztett legtöbb funkciót, új tárolás-menedzsmentet, és olyan új funkciókat is, mint a branch server menedzsment és az Active Directory Federation szolgáltatások.

Ez a köztes kiadás a Windows Server 2003 és Windows Server Longhorn kiadása közötti rést hivatott kitölteni, melynek megjelenése 2007-re várható. A Microsoft tavaly májusban mutatta be szerver-útitervét, melyben elő van írva egy-egy nagyobb kiadás négy éves ciklusokként; két-két és fél évenként pedig inkrementális kiadások.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.