Hirdetés

Ezek voltak 2013 legjobb repülős videói



|

Lesz itt minden, a hangtalanul suhanó vitorlázóktól az autópálya felett áthúzó vadászgépekig.

Hirdetés

Oldalunkon időről-időre kiruccanunk a repülés világába, így például írtunk az immár 10 éve nyugdíjba vonult Concorderól, valamint a világ egyik legcsúnyább repülőgépéről is, mely a napokban emelkedett a levegőbe először, de ugyanígy megemlítettük a szlovákok repülő autóját is. Így tehát az év végén készítettünk egy összeállítást azokból a repülős videókból, melyek a YouTube-on találhatóak és valamivel kiemelkednek a többiek közül.

Hirdetés

Érdekes folyamat volt azonban a válogatás, hiszen személyes kedvencek mellett akár azt is hihetnénk, hogy amit a legtöbben néznek, az egyben a legjobb is, ám szomorú tapasztalat, hogy repülős videók között a legnézettebbek a lezuhanó, felrobbanó és lángokban elpusztuló gépek. Valószínűleg az emberek vonzódnak ezekhez a filmekhez, pedig a repülés messze túlmutat azon, hogy gép még nem maradt a levegőben és vagy így, vagy úgy, de minden repülő szerkezet földet ér egyszer. Éppen ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem a nézettség, hanem az egyéni szubjektivitás lesz számunkra az értékmérő, ami mentén kiválogatjuk a vonatkozó videókat. Meg egyébként is, karácsony jön, így nem valószínű, hogy a katasztrófákra kíváncsiak az olvasók, így most olyan feltöltéseket mutatunk be, melyek viccesek, szórakoztatóak, vagy látványuk miatt lenyűgözőek. Ennek megfelelően jöjjön is az első, stílusosan az oroszoktól, ahol szerencsére rengeteg autóban van kamera, így nem maradunk le semmilyen fontosabb pillanatról.

Amint látható, a békés autózást olyan élményelemek dobják fel, mint egy Su-25 és egy Mi-24 kötelék érkezése, bár a megtekintők közül sokan kamuvideót kiáltanak, de figyelembe véve, hogy ez egy oroszországi hétköznap, mi simán elképzelhetőnek tartjuk, hogy valódi felvétellel van dolgunk.

Következő filmecskénk az alacsony áthúzásokról szól, ami mindig nagy élmény, akár a földről nézi az ember, akár a gépben ül. Nem kérdéses, hogy repülésbiztonsági és balesetvédelmi szempontból egyik-másik jelenet kifogásolható lehet, de addig nincs baj, amíg nincs baj. És szerencsére befért egy-két Huszonkilences is a válogatásba, amiért külön dicséret jár a készítőnek.

Kis kitérőként és a hangulat oldására (amennyiben valaki esetleg feszült lenne), érdemes megemlíteni, hogy az idei év egyik legtöbbször megtekintett repülős videója a Planes animációs film előzetese volt, ami nem is csoda, hiszen maga a mozi is jópofa és szórakoztató lett. Modern és kreatív formába öntött verziója a klasszikus mesei tanulságoknak, miszerint ha valamit igazán akarunk és hajlandóak vagyunk tenni érte, akkor el is érjük. A Rozsdásnak becézett kis permetező is megmutatja, hogy mire képes, miközben beleképzelhetünk egy Air Tractort, egy Cessnát, vagy ha úgy gondoljuk, akkor egy Dromadert.

Minden évben kedvelt és sokszor nézett téma az utasszállító repülőgépek landolása durva oldalszélben. Szép számmal lehet találni ilyen összeállításokat, így például idén közel 2,5 millióval vezeti a listát egy februári feltöltés, ahol 12 percen keresztül nézhetjük, hogy a pilóták miként küzdenek meg az elemekkel.

Most pedig ruccanjunk át a polgári repülés talán legélvezetesebb szegmensébe, vagyis a vitorlázórepüléshez, melyben egyetlen felszállásból, motor nélkül akár 5-7 órát is képesek a pilóták a levegőben tölteni, miközben adott esetben 500 kilométert lerepülnek úgy, hogy csakis a természet nyújtotta lehetőségekre támaszkodnak. Kevesen ismerik igazán ezt a lenyűgöző sportot, azt pedig még kevesebben tudják, hogy ugyanúgy lehetőség van itt is műrepülésre, mint a motorosok, vagy sugárhajtásúak világában, ez pedig így néz ki:

Most pedig záróvideóként engedtessék meg jelen sorok írójának, hogy kicsit hazabeszéljen és megmutassa, hogy miként repülőznek a Délvidéki Aero Clubnál (DAC 1930) olyankor, amikor az időjárás már csak iskolaköröket ad ki. 2014-hez kívánunk mindenkinek sok jó repülést!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.