Hirdetés

Ezúttal nem csak virtuálisan támadott az Anonymous



|

Spanyolországban a filmes díjkiosztót zavarták meg a hacker csoport ismert álarcát viselő személyek.

Hirdetés

Az internetes támadások után az Anonymous spanyol tagjai voltak annyira merészek, hogy a Spanyol Filmakadémia díjátadóját zavarják meg Madridban. A csapat három tagja kijátszotta a helyszín biztosításáért felelős rendőrök és biztonsági emberek éberségét, és átjutott a kordonokon, így "meghackelhették" az eseményt, melyen Pedro Almodovar, Salma Hayek és Antonio Banderas is részt vett.

A Guy Fawkes maszkot viselő személyek megpróbáltak a színpadra is feljutni, de itt már ügyesebb volt a biztonsági csapat, és megakadályozták a rendbontást. Ezzel párhuzamosan a Filmakadémia honlapját is támadás érte, és az Anonymous elérhetővé tette azoknak a színészeknek, színésznőknek és rendezőknek az elérhetőségét, akik támogatták a spanyolok SOPA-szerű törvényét, mely a jövő hónap elején lép érvénybe. Ez a törvény ugyanis olyan jogot adna a hatóságok kezébe, melynek segítségével nem kell eljárással bajlódniuk, hanem minden további nélkül, bármely weboldal tevékenységét felfüggeszthetnék, amennyiben úgy gondolják, hogy az illegális tartalmakat oszt meg. Érthető módon, a jogvédő szervezetek aggályosnak találják mindezt és az internet cenzúrájáról beszélnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.