Hirdetés

Fájlcserélők: Németország keményít, a franciák puhulnak?



|

A kalózkodás elleni harcban egy front megerősödik, egy éppen meggyengül. A német fájlcserélőkre rossz idők jönnek, a franciáknál enyhülés várható.

Hirdetés

Bár az ACTA nemrég elbukott Európában, a kalózkodás elleni harc tovább folytatódik. Egységesség azonban továbbra sem tapasztalható ezen a téren. A német legfelsőbb bíróság a napokban mondta ki, hogy mostantól sokkal szigorúbban kell venni a fájlcserélők tevékenységét, vagyis az internetszolgáltatók a jövőben kötelesek kiadni az illegális letöltéssel vádolt felhasználók adatait (vállalatot és magánszemélyt is), és már az sem lehet mentség ilyen esetben, hogy az alperes nem anyagi haszonszerzés céljából töltötte fel az adott tartalmat megosztásra. A helyzet nagyon súlyos, a legfisebb adatok szerint a német szolgáltatók már havonta 300 ezer online forgalmi információt adtak át (kényszer hatására) jogvédőknek.

Franciaországban ugyanakkor éppen enyhülni látszik a helyzet, a „három csapás” intézménye mintha inogna. Aurelie Filipetti, a francia kultuszminiszter nemrégiben olyan nyilatkozatot tett, hogy a három figyelmeztetés után az internetkapcsolat megvonásával járó törvény alkalmazási költségei rendkívül magasak, ráadásul az erre kijelölt Hadopi-ügynökség nem teljesítette a legális tartalmakhoz való hozzáférési lehetőségek bővítésével kapcsolatos elvárásokat. Filipetti szerint az internet-hozzáférés megszüntetése aránytalan büntetés az efféle szabálysértőkkel szemben, ezért csökkenteni fogja a részleg költségvetését.

Eközben a Numerama statisztikái szerint – melyek idén júniusig rendelkeznek adatokkal – már 340 francia felhasználónak kell szembenéznie a harmadik csapással. Ez lehetőséget teremt arra, hogy megfosszák őket az internetkapcsolatuktól. A Hadopi jövőjéről folyó tárgyalásoknak és egyeztetéseknek a jövő hónapban várható eredménye - számol be a HENT a TorrentFreak értesüléseire hivatkozva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.