Hirdetés

Felemás negyedévet zárt az eBay



|

Hirdetés

Az internetes aukciós portáljáról ismert, a Skype internet-telefont is nemrég bekebelező vállalat a harmadik negyedévben 1,11 milliárd dollár bevétel mellett 255 millió dollár nettó eredményt ért el. Egy évvel korábbal az eBay bevétele 805,9 millió dollár volt, a profit pedig 182,3 millió dollár, vagyis a bevétel éves szinten 40 százalékkal, a profit pedig 37 százalékkal ugrott meg.

Az eBay amerikai bevételei 29 százalékkal nőttek, a nemzetközi forgalom pedig 43 százalékkal ugrott meg, elsősorban a német eBay teljesített kiemelkedően. Az aukciós portálon a harmadik negyedévben 458,6 millió árut kínáltak eladásra a felhasználók, ami éves szinten 32 százalékos növekedést és egyben új rekordot is jelent. Az eBay oldalain eladott áruk értéke 10,8 milliárd dollárt tett ki.

A jelenlegi negyedévre a vállalat 1,245-1,285 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 16 cent nettó profitot vár. Az eBay megemelte 2005-ös előrejelzését, a vállalat immár 4,47 és 4,51 milliárd dollár közötti bevételre számít, szemben a korábbi 4,34-4,41 milliárdos előrejelzéssel. Az akvizíciók miatt azonban a részvényenkénti profit csak 74 cent körül várható, szemben a korábbi 77-78 centes előrejelzéssel.

Elemzők üdvözölték, hogy az eBay ismét növekedési pályára állt, az elmúlt negyedévek során a szakértők többször is aggodalmukat fejezték ki a vállalat jövőbeli növekedési kilátásaival kapcsolatban. A cég papírjainak árfolyama mégis 6 százalékkal csökkent a rendes kereskedés után, miután az eBay lefelé módosította 2006-os prognózisát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.