Hirdetés

Gengszterkedéssel vádolják a RIAA-t



|

Hirdetés

Egy New Jersey-i illetőségű nő a maffiaellenes törvényre hivatkozva nyújtott be keresetet a RIAA ellen, melyet azzal vádol, hogy megfélemlítési taktikát használva pénzt akar kizsarolni az általa beperelt egyénektől. Michele Scimeca egyike annak a több mint ezer állítólagos fájlcserélőnek, akik ellen a RIAA tavaly nyár óta pert indított.




Mellesleg a szövetség szerdán újabb 531 pert indított, s e pereket is peren kívüli egyezséggel akarja lezárni, s éppen ez Scimeca asszony szerint a probléma. „Ahelyett, hogy pusztán közölnék panaszukat az alperesekkel, a felperes mindjárt mellékel egy levelet is, amelyben felkínálja az egyezséget”, olvasható a keresetben. „Ez a megfélemlítési taktika tömegesen hozott megegyezéseket, mert az egyének félnek felvenni a harcot egy ilyen nagy szervezettel szemben, bűnösnek érzik magukat cselekedeteik miatt, és kényszerítve érzik magukat, hogy előteremtsék a pénzt a megegyezéshez, ahelyett, hogy vállalnák a küzdelmet”.



A kereset szerint a RIAA perkampányának fő célja, hogy kizsarolja a pénzügyi egyezséget az alperesekből, amivel megsérti a zsarolást és a korrupciót tiltó törvényeket.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.