Hirdetés

Hackerverseny meglepő eredménnyel



|

Két perc alatt vált áldozattá az egyik Macintosh számítógép a hackerversenyen.

Hirdetés

A CanSecWest biztonsági rendezvény keretében tartották meg az idei év egyik jelentős, több napos, PWN 2 OWN hacker versenyét. Az alapvető szabály az volt, hogy a versenyzőknek úgy kellett hozzáférniük a rendelkezésre bocsátott Mac OS X, Linux, illetve Windows Vista alapú számítógépek fájlrendszeréhez, hogy közben olyan nulladik napi sebezhetőséget használtak fel, amely eddig még nem került napvilágra.

 

A résztvevőknek az első napon csak hálózaton keresztül, mindenféle külső és felhasználói közreműködés nélkül kellett megkísérelniük a háromféle rendszer valamelyikének feltörését. E próbálkozások mind kudarcot vallottak. Ekkor következett a második nap, amikor a hackerek már "felhasználói segítséget" is igénybe vehettek. Azaz a számítógép előtt ülő személyeket megtévesztő módon rávehették arra, hogy mondjuk kártékony weboldalakat látogassanak meg, vagy emaileket tekintsenek meg. Ezek a küzdelmek már jóval nagyobb kihívást jelentettek a különféle rendszerekre nézve. Oly annyira, hogy egy MacBook számítógép mindössze két percig állta a sarat.

 

Ki volt a villámgyors hacker?>>>

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.