Hirdetés

Hi-tech csempészek kerültek seriffkézre



|

A fantasztikus négyes drónnal szállított dohányt a börtönben ülőknek.

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban a távirányítású drónok számos alkalommal kerültek a fősodratú sajtó látókörébe, amely elsősorban a harcászati és rendvédelmi alkalmazásuk terjedésének köszönhető. Az eszközök természetesen a polgári szektorban is rendelkeznek potenciállal, például ételkiszállításra már több helyen teszteltek kisméretű helikoptereket.

Hirdetés


Ugyan a bulvártémák meglehetősen ritkák a portálon, azonban az ötletessége és humorossága miatt nem tudtunk szó nélkül elmenni a WALB News beszámolója mellett, amely alapján pár napja Georgia állam Calhoun megyéjében négy főt tartóztattak le, azok ugyanis egy távirányítású helikopterrel „exportáltak” cigarettadohányt a helyi börtön udvarára.


Nem tudni, hogy vajon ez volt-e a négyes első akciója, vagy csak most buktak le: az egyik őrnek feltűnt az udvar kapuja felett lebegő helikopter, az észlelés kivizsgálása során pedig a seriffhivatal munkatársai gyorsan rábukkantak a csempészek közelben parkoló autójára, amelyben a drón mellett legalább fél kiló dohányt is találtak.


A bizonyítás nem tűnik nehéznek, ugyanis a hírek szerint a lelepleződés előtt néhány fordulót sikeresen végrehajtottak a közeli erdőből távcsővel navigáló bűnözők. A négyes valószínűleg két női rabbal dolgozott együtt, a törvények szerint a tettük akár 20 év szabadságvesztéssel is büntethető.


(Forrás: WALB News, Gawker)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.