Hirdetés

Hozzáférhetünk a Windows forráskódjához



|

Hirdetés

A közlemény szerint a Microsoft tudatában van annak, hogy a nagy nemzetközi szervezeteknek és az egyes nemzetek kormányainak jóval több biztonságot fenyegető tényezővel kell szembenézniük, és magasabb szintű biztonsági elvárásaik vannak mint egy átlagos, informatikai felhasználónak. A kormányok biztonsággal kapcsolatos kezdeményezéseik támogatása érdekében a Microsoft a tavalyi év folyamán létrehozta Kormányzati Biztonsági Programját (Government Security Program – GSP), amelynek célja, hogy kielégítse a világ kormányainak és állami szerveinek sajátos biztonsági követelményeit.

A Program nagyobb betekintést nyújt a résztvevő szervezetek számára a Windows forráskódjába, és ezzel együtt növelni kívánja bizalmukat mind termékei, mind pedig az informatikai iparág egészének nagyobb biztonsága iránt. A GSP keretében az államigazgatási szervek olyan erőforrásokhoz jutnak, amelyeknek köszönhetően a programban részt vevő államok több információ birtokában biztonságosabb számítástechnikai környezeteket tervezhetnek, készíthetnek, vezethetnek be és üzemeltethetnek. A GSP keretében a Microsoft megnyitja a Windows programjai forráskódját, valamint tudásbázisát a programban részt vevő országok kormányai számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.