Hirdetés

Ideiglenesen bezár a Google-könyvtár



|

Hirdetés

A decemberben útjára indult kezdeményezés célja elsősorban az volt, hogy különböző egyetemi könyvtárak anyagait digitalizálja és kereshető formában, egyfajta virtuális könyvtárként tárolja. Induláskor a projekt gyümölcsözőnek indult, hiszen a Stanford Egyetem, a Harvard Egyetem, a Michigani Egyetem, a neves angol Oxfordi Egyetem és a New York-i Közkönyvtár is támogatta a fejlesztéseket. A Google két legyet is üthetett volna egy csapásra: támogathatta volna az egyetemek munkáját és könyvtáraik fejlődését, de konkurrenciája lehetett volna a nagy internetes könyvkereskedéseknek is, mint amilyen az Amazon.com.


A Google azonban a napokben tette közzé azt a bejelentést, mely szerint ideiglenesen felfüggeszti a könyvek digitalizálását, mivel könyvkiadók és egyéb érdekszövetségek is hevesen bírálták őket a szerzői jogok megsértése miatt.

Az előreláthatólag novemberig tartó szünet ideje alatt a vállalat igyekszik olyan változtatásokat eszközölni a szolgáltatásban, amely már nem sérti senki érdekeit: így például megpróbál olyan adatbázis alapú rendszert létrehozni, amelyben minden könyvkiadó jelezheti, mely kiadványaik digitalizálását engedélyezik. Ezután, ha valaki rákeres majd a könyvre, csak rövid szemelvényeket olvashat el belőle, és további érdeklődés esetén az adott kiadó honlapjára irányítható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.