Hirdetés

Idén újra App!



|

November 20-án, Budapesten a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre a HWSW App! rendezvénysorozatának zászlóshajója, az App!2012 mobilalkalmazás-fejlesztés és NFC konferencia.

Hirdetés

A rendezvény látogatói három szekcióban összesen 45 előadás közül választhatnak. Míg tavaly az alkalmazásfejlesztés folyamata adta a konferencia ívét, az első tervezési lépésektől a terjesztésig, addig most közelebbre zoomolnak az előadások és jövőálló, de már másnap használható tudással gazdagodhatnak a látogatók.

Az App!2012 idén kiegészül egy önálló szekcióval, amit az NFC technológia köré épül fel. A szokványos pozitív jóslatok pufogtatása helyett az elhangzó előadások kontextusba helyezik az érintésnélküli kommunikáció fogalmát a mobilfizetés, a marketingkommunikáció és a konzumer elektronika dimenzióiban. A szervezők szerint ugyanis az NFC nem egy világmegváltó technológia, hanem egy eszköz, ami az eddig kényelmetlenül bonyolult interakciókat egyszerűvé, a felhasználók számára is kezelhetővé teszi. A programból várhatóan kiderül az is, hogy mindez mikor és hogyan történik majd meg Magyarországon is.

 



A rendezvényen számos egyéb hardverújdonság mellett megtekinthetőek lesznek a Windows 8 és Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékek. Az Windows Phone 8-at futtató készülékek az App! konferencián mutatkoznak be először a hazai alkalmazás-fejlesztői közönség előtt.

A tavaly teltházas App! idei fordulójában is otthon érzi majd magát minden fejlesztő, UX- és UI-szakértő, PM és cégvezető, az ügynökségi és a vállalati megrendelői oldalt képviselők és a saját startupban gondolkodó ötletemberek is.

Bővebb információ a konferencia oldalán olvasható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.