Hirdetés

Indul az ASVA országjáró kampánya



|

Hirdetés

Az ASVA márciusban országos tájékoztató kampányt indít a rendőrségi munkatársak számára, mely során havonta egy-egy megye rendőr-főkapitányságán és a városi rendőrkapitányságok illetékes részlegeinek gyakorlati és elméleti ismereteket ad át a szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyek felderítéséről. A kampány első állomása Szombathely, ahová az ASVA munkatársai március 30-31-én látogatnak el.




„Fontosnak tartjuk, hogy átadjuk a nyomozóknak eddigi tapasztalatainkat és ösztönözzük őket önálló felderítő tevékenységek végzésére. Ehhez persze minden tőlünk telhető szakmai-, és technikai segítséget megadunk, így együttesen hatékonyabban tudunk fellépni az illegális filmletöltés és -terjesztés ellen” – jelentette ki Kálmán András, az ASVA igazgatója.

A kampány célja, hogy a nyomozóhatóságok munkatársai könnyebben felismerjék a szerzői jogsértéssel (különös tekintettel az audiovizuális alkotásokra) kapcsolatos ügyeket, és az ezt követő eljárásokat gyorsan és sikeresen végre tudják hajtani. Az ASVA tudatosítani akarja a nyomozókban a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, felhívja figyelmüket az ezzel kapcsolatos bűncselekmények károkozásának nagyságára és következményeire, valamint megosztja velük nemzetközi tapasztalatait. Az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tudnivalókra is felhívják a figyelmet, például annak módjára, hogy kell felkutatni piacokat és nyilvános árusítóhelyeket vagy átvizsgálni a videotékákat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.