Hirdetés

Internetes kihallgatás a Tengerészgyalogságnál



|

Tanúkihallgatás az Interneten egy amerikai katonai bíróságon.

Hirdetés

A tanúk beidézése rengeteg problémát okozott volna: a kérdéses személyek - egy tábornok a Pentagonban, egy főhadnagy Kuvaitban, egy közlegény egy Irak felé haladó hajón, stb. - a világ különböző pontjain, gyakran hadműveleti övezetben voltak. A megoldást az Internet adta.

 

A meghallgatásra egy tengerészgyalogos bázison került sor San Diegótól 60 kilométerre, és Amerikában a hadijog történetében először, egy kétirányú videostream biztosította a kommunikációt a jogászok és a tanúk között.

 

Ez természetesen nem az első alkalom volt a világon, hogy ilyesmire sor került, a boszniai háború ügyében tanúskodók közül is többen kérték, hogy a távolból tanúskodhassanak - ők inkább féltek az utazástól. A Tengerészgyalogság ezt vette mintának, amit még enyhén meglepőnek is találhatunk egy, a változásra elég nehezen reagáló jogrendszerben.

 

Ami a technológiát illeti, a Tandberg és a Polycom rendszereit használták a katonák. A video-jeleket titkosítva, a Hadügyminisztérium switchein keresztül küldték ki a netre, a beszámolók szerint egy-két akadástól eltekintve problémamentesen. A kuvaiti kapcsolat végig kitartott, a Pentagonnal, illetve a csapatszállító hajóval viszont többször is megszakadt a kapcsolat.

 

A jogászok véleménye megoszlott: egyesek szerint fontos volt felépíteni a kapcsolatot - az egyik védő szerint például a tábornokot könnyen elérhetetlennek nyilváníthatták volna, az aktív szolgálatot végzők pedig lehet, hogy nem maradtak volna életben. Más jogászok szerint a tanúk elestek a „tisztességes meghallgatástól". Egyikük - Brian Rooney - szerint így nem lehet jól megfigyelni a testbeszédet, nem megfelelő kép alakul ki az ítélkezőben a meghallgatás alatt. Szerinte a tárgyalóteremben sokkal komolyabban viselkednek a tanúk, egy videokonferencia nem tudja létrehozni a szükséges légkört - a meghallgatottak elnyúltak a székükben, grimaszoltak, egyikük még trágárul is beszélt. „Ez nem történt volna meg egy tárgyalóteremben. Egyedül azért mentünk bele ebbe a megoldásba, mert máshogy lehetetlen lett volna őket meghallgatni." - mondta Rooney.

 

Hogy ez a megoldás eltalál-e a civil tárgyalótermekbe, az persze kérdés - miképpen az is, hogy ha ez be is következik, Magyarországon vajon mikor tud majd megvalósulni egy tele-tárgyalás.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.