Hirdetés

Internetes vasfüggöny Kínában



|

Hirdetés

Hiába tört be már e hatalmas országba is az internet, a kommunista ideológia utolsó foszlányait a kínai pártállam körömszakadtáig védelmezi, akár úgy is, hogy pórázra fogja az internetet és vasszigorral bünteti az információk szabad áramlását.

Az egyik legnagyobb kínai hírügynökség, a Xinhua News Agency szerint a Kínai Informatikai Minisztérium és a Minisztertanács olyan szabályokat vezetett be, melyekkel a "hamis vagy torzított információkat" megjelenítő webes híroldalakat büntetik. Ez tulajdonképpen azt jelenti, továbbra is csak olyan információk jelenhetnek meg az ország internetes hírportáljain, amelyek megfelelnek a pártállami irányelveknek.


Azon a weboldalaknak, akik mégis nem megfelelő hírekkel jelentkeznek, közel 750.000 forintnak megfelelő büntetéssel kell számolniuk. Ez az összeg a helyi gazdasági viszonyokat szem előtt tartva jelentős, de egyelőre nem tudni, lesz-e hatása: Kínában ugyanis a 130 millió aktív internet-felhasználó 80 százaléka olvas folyamatosan helyi híroldalakat, ennél csupán az e-mailezés elterjedtebb, mely a kínai netezők 91 százalékára jellemző. Érdekes, hogy a hatalmas hír-éhség mellett a helyieknek csupán 57 százaléka használja az internetet általános böngészésre.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.