Hirdetés

Irán bíróság elé citálná a Facebook „cionista” alapítóját



|

Mark Zuckerberget az Instagram és a WhatsApp ellen indított perben akarják kihallgatni.

Hirdetés

A Reuters kedden jelentette, hogy egy iráni bíróság vizsgálatot indított az Instagram és a WhatsApp ellen. A bíró Mark Zuckerberget is beidézte: a Facebook alapítóját egyelőre tanúként akarják kihallgatni.

Hirdetés

A pert magánszemélyek feljelentése nyomán, állítólagos adatvédelmi visszaélések miatt indították. Mivel mindkét szolgáltatás a Facebook tulajdonában van, a bíró szerint a vezérigazgatónak kötelessége személyesen felelni a vádakra, és kifizetni a kártérítést – már persze, ha megítélnek ilyet.

„A bíróság határozata értelmében a Facebook vállalat cionista igazgatójának, vagy a hivatalos jogi képviselőjének meg kell jelennie a tárgyaláson, hogy megvédje magát, és megtérítse az esetleg keletkező károkat” – jelentette ki egy iráni illetékes. Ennek ellenére nem valószínű, hogy Zuckerberg valóban megjelenik majd a bíróságon, hiszen az Egyesült Államok és Irán között nincs kiadatási megállapodás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.