Hirdetés

Irányelvek az áttérésről



|

Hirdetés

Az irányelvek, amelyek több nyílt forráskódú kísérleti programon alapulnak, számba veszi a különböző lépéseket és intézkedéseket, melyeket a minisztérium informatikai szakértői fontosnak tekintenek a szoftverek sikeres telepítéséhez, közölte Otto Schily belügyminiszter, aki egy lipcsei konferencián tartott előadást. Az irányelvek segítenek az informatikai vezetőknek mindenek előtt annak eldöntésében, hogy kitartanak-e a kereskedelmi szoftverek licencelése mellett, vagy párhuzamosan használnak kereskedelmi és nyílt forráskódú szoftvereket, vagy gazdaságosabb és technikailag indokoltabb, ha teljes egészében áttérnek a nyílt forráskód használatára.

A belügy áprilisban megállapodást kötött a Microsofttal - és a cég nemcsak kedvezőbb licencfeltételeket kínált, de lemondott arról is, hogy a szerződésben kikösse: a szerződött intézmény csak az ő szoftvereit használhatja. A Microsoft azóta igyekezett megtartani német állami felhasználóit, hogy tavaly a német kormány megállapodott az IBM-mel linuxos számítógépek szállításáról. A harmadik legnagyobb német város, München már egyértelműen a nyílt forráskód mellett voksolt, és szakított a korábban használt Windows-zal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.