Hirdetés

Írógépekre cserélnék számítógépeiket az oroszok



|

A Kreml régi-új technikát vetne be a kémek és szivárogtatók ellen.

Hirdetés

Pár nappal ezelőtt a brit The Telegraph jóvoltából kissé humoros információk érkeztek, ugyanis a Vlagyimir Putyin államfő biztonságáért felelős rendvédelmi szervezet állítólag a szigorúan titkos dokumentumok létrehozásához komolyan fontolgatja az írógépekre való visszaállást.


Ennek két fő oka van: egyrészt az írógépek mindegyike egyénileg beazonosítható lenyomatot hagy a papíron, másrészt pedig a számítógépektől, továbbá azok kommunikációs hálózataitól eltérően ezeket nem egyszerű dolog bepoloskázni. A technikai visszafejlesztés elvileg már régóta ért: elsőként a WikiLeaks húzta ki a gyufát, aztán jött a masszív adatgyűjtéses NSA-botrány, ráadásul az új otthonra lelt Edward Snowden dokumentumai szerint 2010-ben a londoni G20 találkozón Dmitrij Medvegyev elnök teljes kommunikációját lehallgatta az USA.


Az orosz ügynökség állítólag 486 ezer rubelt, azaz nagyjából 3,3 millió forintot kíván írógépekre és alkatrészekre költeni, a jelek szerint legalább részben a hosszú évek óta raktárakban porosodó Triumph-Adler Twen 180 gépeiket állítanák újból csatasorba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.