Hirdetés

Ismét támadást hajtott végre az Anonymous - az "arab tavaszra" emlékeztek



|

Meglehetősen groteszk módon ünnepelt a nagy felhajtást kedvelő hacker csoport, a bahreini kormányellenes megmozdulások első évfordulóján egy amerikai biztonságtechnikai vállalat oldalát támadták meg.

Hirdetés

A Pennsylvania területén működő Combined Systems oldalát kedden összehangolt támadás érte, amelynek keretében felhasználói adatokat tulajdonítottak el, majd az egész weboldalt elérhetetlenné tették - számolt be a HuffPost. Az elmúlt időszak támadásai fényében (amelyek között azért akadt olyan is, amelynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja), és persze a nyíltan vállalt folyamatos toborzás mellett nem csoda, hogy ismét hallatja a hangját a szervezet, de a jelenlegi célpont sokakat meglepett.

Most ugyanis az Anonymous irányt váltott, a SOPA és PIPA elleni szabadságharc után a "háborús bűnös" kártyát húzták elő, álláspontjuk szerint a Combined Systems tömegoszlató eszközöket gyártott, amelyet (többek között) Egyiptomban vetettek be a kormányellenes tüntetők ellen, ezért kapott most a cég egy virtuális pofont. A Combined Systems nem erősítette meg a támadás tényét, tegnap óta a vezetőség nem reagál a sajtó megkereséseire.

Az Amnesty International tavalyi jelentése szerint a Combined Systems összesen 46 tonna gránátot, lőszert adott el az egyiptomi kormánynak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.