Hirdetés

IT biztonsági tudáspróba a Microsofttal



|

Hirdetés

A Gatekeeper Tesztet a Microsoft már két alkalommal rendezte meg Hollandiában, ahol a verseny óriási népszerűségnek örvendett az IT biztonsági szakértők körében. Ennek hatására döntött úgy a Microsoft, hogy a kvízt szélesebb körben is elérhetővé teszi. Az idei évben a verseny immár 19 ország informatikusai számára kerül meghirdetésre.

„Az elmúlt évben a Microsoft több mint 600 000 informatikai szakértőt és fejlesztőt képzett világszerte, köztük 180 000-et Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régió). Ezek a szakemberek különböző találkozókon, interaktív internetes támogatás vagy elektronikus oktatások keretében, online biztonsági tájékoztatókon és a Microsoft Security Guidance Kit (biztonsági tájékoztató készlet) segítségével ismerkedhettek meg a biztonsággal kapcsolatos leghatékonyabb megoldásokkal” – mondta Székely Tamás a Microsoft Magyarország marketing igazgatója. „A Gatekeeper Teszt révén a Microsoft tovább szeretné hangsúlyozni az informatikai biztonság fontosságát.”




A Gatekeeper Teszt, a programban résztvevő összes ország nyelvén megtalálható a www.gatekeepertest.com weboldalon. A hazai versenyzők szintén ezen a weboldalon, vagy közvetlenül a magyar nyelvű oldalon, a www.gatekeepertest.hu címen regisztrálhatnak, egészen a játék kezdetéig. A verseny 2005. május 2-án indul és két héttel később, 2005. május 14-én ér véget.

A Gatekeeper Teszt 20 kérdést tesz fel aktuális biztonsági problémákkal kapcsolatban, ebből tizenkilenc feleletválasztós, és egy pedig kifejtő kérdés lesz. A versenyzők minden egyes országban azonos időponttól, Greenwich-i idő szerint reggel 9:00 órától, saját nyelvükön válaszolhatják meg az új kérdéseket a weboldalon keresztül. A résztvevőknek minden egyes kérdés megtekintését követően (a kérdéstől függően) 30 ill. 60 másodperc áll a rendelkezésükre a válaszadáshoz. A játékosok annál több bónusz pontot kaphatnak, minél hamarabb válaszolnak a kérdésekre, a közzétételt követően.

A hazai résztvevők a verseny két hetes időtartama alatt, minden délelőtt 10 órától tekinthetik meg az új kérdéseket a weboldalon. A kérdések a legizgalmasabb biztonsági témákról szólnak, úgy mint vírusok, spam, WiFi, adatvédelem … stb. A kérdéseket a Microsoft biztonsági szakértői állítják össze, és azok nehézségi foka napról napra emelkedni fog.

A verseny nemcsak az egyes személyeknek, de a különböző munkahelyeken vagy osztályokon dolgozó embereknek, illetve a baráti társaságoknak is lehetőséget biztosít tudásuk összemérésére. Az egyéni játék mellett ugyanis a résztvevők létre hozhatnak ún. Mini Ligákat, ahol különböző rivális csapatokkal mérhetik össze erejüket, és bebizonyíthatják, hogy ők a legjobbak a biztonság területén. A versenyzők Jokert kaphatnak, ha barátaikat, ismerőseiket is meghívják a játékba. A Jokert a játékosok a későbbiekben használhatják fel, ha esetleg egy kérdésre nem tudják a megoldást. A fel nem használt Jokerek pedig bónusz pontokat fognak érni a játék végén.



„A Gatekeeper Teszt nem titkolt célja, hogy a résztvevők ténylegesen összemérjék tudásukat, és megmutassák, mennyire tájékozottak az informatikai biztonság témakörében. Egy másik fontos szempont azonban, hogy a játékosok nem csak versengenek, de egyúttal lehetőségük nyílik készségeik és tudásuk továbbfejlesztésére” mondta Székely Tamás, a Microsoft Magyarország marketingigazgatója. „A Microsoft Magyarország nagy hangsúly fektet ahazai informatikai szakemberek folyamatos képzésére és tájékoztatására, ezért meggyőződésem, hogy a magyar biztonsági szakértők jól fognak szerepelni a megmérettetésen.”

A győztesek kihirdetésére minden országban május végén kerül sor; ekkor derül ki az is, hogy ki lesz a verseny európai bajnoka. A Gatekeeper bajnoki címet az nyeri el, aki a 2005. évi európai Gatekeeper Teszt során a legtöbb pontot szerzi. Az európai Gatekeeper Bajnok egy VIP utat nyer az Amszterdamban megrendezendő Microsoft Tech•Ed 2005 konferenciára. A Gatekeeper bajnoki díj mellett az egyes országok legtöbb pontot elérő résztvevői egy-egy Tablet PC-vel, vagy Microsoft Windows Media Center-rel lesznek gazdagabbak, ezen kívül előfizetést kapnak a Windows IT Pro magazinra, valamint a Microsoft TechNet csomagra, amely Microsoft szoftverek teljes értékű verzióit – tesztelési célra történő felhasználási joggal –, Beta verziókat, biztonsági információkat, és Tudás Bázis hozzáférést foglal magában.

A Gatekeeper Teszt versenyről további információ és regisztráció a Gatekeepertest linken érhető el.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.