Hirdetés

Jövőre érkezik a PlayStation3



|

Hirdetés

A legfőbb ellenfélnek számító Microsoft médiagépezete - nem túl meglepő módon - már közvetlenül a prezentációt követően megpróbálta maga alá gyűrni a PlayStation 3-at, mondván, hogy az XBOX-hoz képest egyébként is jelentős késéssel érkező játékgép megjelenése pillanatában a Halo 3-mal fogja szemben találni magát. A PS3 elhúzódó piaci bevezetése mindamellett nem feltétlenül fog komolyabb károkat okozni a gyártónak, sem anyagi, sem pedig erkölcsi értelemben, ugyanis a Sony tarsolyában még jó néhány ütőkártya lapul. Így például most már biztosan lehet tudni, hogy a konzol visszafelé is kompatibilis lesz, míg a Microsoft ezt a lehetőséget kategorikusan elutasította az XBOX esetében. No persze ezt sem lehet 100%-ig biztosra venni, hiszen a pénz nagy úr, ezért könnyen előfordulhat, hogy a verseny hevében Bill Gates végül maga is utasítást ad majd némi hardveres, esetleg szoftveres (emulátorok útján történő) módosításra.

Amint az most már teljes bizonyosságot nyert, a PlayStation3 lelke a Cell-alapú processzor lesz, melyet az IBM a Sony-val, és a Toshibával közösen fejleszt. Ez a 3.2 Ghz-es chip a PowerPC felépítésének mintájára készül, magjával összhangban nem kevesebb, mint hét további feldolgozó egység (SPE) segédkezik a bitek pumpálásában; e központi rendszer lebegőpontos számítási kapacitása 218 gigaflop! Az XBOX-tól eltérően a PS3-ban mindössze 256 MB memória működik, igaz, ez a Rambus XDR technológiájára épül. A GPU speciális felépítésű nVidia termék, amelynek teljesítménye a hírek szerint jócskán felülmúlja még két összekötött GeForce 6800 Ultráét is. Az 550 Mhz-en üzemelő lapka 256 GDDR3 memóriával dolgozik, grafikus teljesítménye eléri az 1.8 teraflopot (!). A dobozkában egyébként lapul merevlemez is, mégpedig 2.5 inches kivehető HDD formájában.

Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy a PS3 a konkurens konzolhoz hasonlóan ugyancsak megcélozza majd a legszélesebb vásárlóközönséget, így a gép koránt sem csak játékra lesz használható! Alkalmas például jó minőségű videók megjelenítésére, ráadásul két csatornán, s igen nagy előnye vetélytársával szemben, hogy olvasója nem csak CD-, és DVD kompatibilis, hanem még a legújabb BlueRay technológiával is elboldogul. Szintén a felhasználói igények maximális kielégítését szolgálja a beépített BlueTooth adapter, hat USB 2.0 csatoló, a Gigabit Ethernet hálózat, hatcsatornás Dolby és DTS kompatíbilis hangrendszer, valamint a Memory Stick, SD, és CF adatkártyák kezelése is. A PlayStation3 konzol olyan játékokkal fogja megörvendeztetni rajongóit, mint például a Gran Turismo 5, a Tekken 6, a Fight Night, vagy a Warhawk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.