Hirdetés

Július elején indul a Formula-E publikus tesztje



|

Az angol Donington Parkban ingyen lehet majd megtekinteni az első próbákat.

Hirdetés

Idén a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) a 21. század lehetőségeit kihasználva újabb versenysorozatot fog indítani, a Formula-E szériában részt vevő csapatok és pilóták szinte teljesen azonos elektromos autókat használva fognak megmérkőzni egymással. A kategória 2012-ben lett létrehozva, a járművekbe a McLaren biztosítja a motort, sebességváltót és elektronikát.
 

Hirdetés


Az első szezon az idén szeptember 13-án kezdődő 2014-2015-ös lesz, a résztvevő 10 csapat remélhetően majd szórakoztató rivalizálásának Kína, Malajzia, Hongkong, Uruguay, Argentína, az USA, Monaco, Németország és Nagy-Britannia fog otthont biztosítani.
 


A FIA friss tájékoztatása szerint Formula-E iránt érdeklődőknek nem kell sokat várniuk a 200 kilowattos autók és felvillanyozott pilótáik személyes megcsodálására, ugyanis a csapatok július 4-19. közt az angol Donington Parkban közös teszteléseken fognak részt venni, amelyeket teljesen ingyenesen látogathatnak majd az érdeklődők.


(Forrás: Engadget)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.