Hirdetés

Kalóz szoftverek Pakisztánban



|

Hirdetés

Az ár dollárra átszámítva 70 cent. És jóval több az esélye, hogy Pakisztánban kalózpéldánnyal találkozzunk, mint az eredetivel, melynek ára azonban 5800 rúpia (amely nagyjából azonos a világszerte kért 100 dolláros árral). Egy másik kocsiról a legfrissebb hollywoodi és „bollywoodi” filmeket kínálják, kivétel nélkül egy dollárnál alacsonyabb áron. A washingtoni székhelyű Nemzetközi Szellemi Tulajdon Szövetség szerint Pakisztán a világ egyik legnagyobb kalóz optikai lemez gyártója és exportálója, amivel az amerikai filmes és zenei ipart 2001-ben kb 72 millió doillárral károsította meg, egy évvel később pedig 71 millióval. A szervezet követeli a törvényhozástól, hogy vegye el Pakisztántól a kereskedelmi kedvezményeket, amennyiben a kormány nem mutat kellő erélyt a hamisítókkal szemben. És nem nagyon mutat. Időről időre megjelennek a rendőrök a piacon, be is gyűjtenek néhány kalóz CD-t, amit aztán látványos külsőségek között megsemmisítenek. De közben változatlanul 90 százalék felett van a kalóz szoftverek és filmek aránya. A Microsoft helyi irodájának vezetője, Jawwad Rahman szerint hiába adnak komoly árkedvezményeket az oktatási intézményeknek és a diákoknak, ha gyakorlatilag nincs vásárló - mert mindenki a piacon vásárol kalózterméket. Összehasonlításul: a 390 dolláros (22500 rúpiás) Office csomagot a Microsoft 9000 rúpiára (155 dollár) árazta le - de érthető módon egyetlen egyet sem tudott eladni, ha a három CD-t meg lehet kapni a piacon 75 rúpiáért, ami 1 dollár 30 centet ér. Egyébként a Karacsi szívében álló 12 emeletes üzletház, a Rainbow Center számít a legnagyobb kalózpiacnak, ahol több mint 200 bolt árul illegálisan lemásolt filmeket vagy szoftvereket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.