Hirdetés

Készülőben a gyermekeknek szánt Youtube?



|

A Google állítólag a 10 év alatti korosztályt célozná meg.

Hirdetés

Jelenleg a Youtube nem és korosztály szempontjából teljesen általános portál, hiszen mindenki talál rajta az érdeklődésének megfelelő tartalmakat. Sajnos a kisebb gyermekek számára ettől függetlenül veszélyes játszótérnek mondható, még ha a Google leánycége pornográf és egyéb túlságosan radikális tartalmakat nem is tűr meg.
 

Hirdetés


A The Information több forrásból megerősített információi alapján ez a jövőben változhat, ugyanis állítólag már készülőben van a Youtube kimondottan 10 év alatti gyermekek számára kitalált változata. A projekt elméletileg még kezdeti fázisban jár, az illetékesek a különféle technikai és üzleti részletek kidolgozásával foglalkoznak. Ennek részeként állítólag már megkerestek az ötlettel néhány tartalomkészítőt, akik egy része hajlandónak mutatkozott egyedi tartalmat gyártani a gyermekeknek szánt megosztóra.


A specializált tartalmú Youtube célja végső soron az volna, hogy a szülők nyugodtan leültethessék a gyermeküket a videomegosztó elé, ne kelljen a lurkók számára nem megfelelő tartalmak felbukkanásától félniük.


(Forrás: The Next Web | Fotó: Kelly Taylor)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.