Hirdetés

Kevesebb lesz a belépő szintű Intel lapka



|

Hirdetés

A cég szóvivője, Bill Kircos cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint az Intel teljesen felhagyna az alsókategóriás gépekbe szánt chipsetek gyártásával, de hozzátette, igyekeznek valamiféle sorrendet tartani a különböző kategóriába tartozó chipkészletek keresleti igényeinek megfelelően.

Andy Bryan fő pénzügyi vezető már korábban jelezte, hogy a cégnek esetleg problémái adódhatnak a második félévben a chipsetek szállításával, az igények ugyanis jóval nagyobbak a vártnál - igaz, így is teljes kapacitással folyik a termelés.

A fő profil természetesen továbbra is a processzorgyártás, de a chipkészletek egyre fontosabb szerepet kapnak, főleg a Centrino hordozható gépekbe szánt chipek megjelenése óta. A cég a jövőre nézve úgy jellemzi a chipkészletet, mint a számítógépek egyik legfőbb alkotóelemét, amely összeköti és összehangolja az összes benne található fontosabb alkatrészt: a processzort, a rendszermemóriát, valamint a különböző perifériákat és a háttértárolókat.

A cég üzletpolitikája sikeresnek mondható, hisz ahhoz, hogy lépést tarthassanak az igényekkel, bővíteniük kell a kapacitást. Ehhez azonban nem kívánnak igénybe venni olyan külső cégeket, mint a TSMC, inkább az Arizonában található gyárukat alakítják át ennek megfelelően. Első lépésben nagyobb ostyákat fognak felhasználni a gyártáshoz, majd jövőre új részleggel bővítik írországi gyárukat. A Centrino marketing programjának részeként a viszonteladóknak különféle kedvezményeket is biztosítanak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.