Hirdetés

Kipukkanhat a közösségi média lufija



|

A FED szerint túlzottan magas a Facebook, a Twitter és a LinkedIn részvény-árfolyama.

Hirdetés

Az amerikai központi bank elnöke, Janet Yellen arra figyelmeztette az USA Kongresszusát, hogy a közösségi média részvény-árfolyamai egyre inkább úgy tűnik, egy buborékot alkotnak. Bár a tőzsde jelenleg kiegyensúlyozottnak tűnik, egyes szektorok feszített állapotban vannak: néhány kis cég mellett a biotechnológia és a közösségi média ágazata érintett. 

Hirdetés

A történelmi normákhoz mérten Yellen szerint igen nagy az aránya a részvények árának a várható nyereségekhez viszonyítva. A veszélyes, sok esetben könnyen kipukkanó lufi a Facebook mellett a Twittert és a LinkedInt is érinti; de tőzsdére lépésen gondolkozik többek között a Snapchat és a Pinterest is. 

A Facebook 2012 májusában 38 dolláros részvényenkénti árfolyammal nyitott, majd néhány 30 dolláros hónap után jelenleg 65 dollár környékén áll. A Twitter tavaly novemberben 26 dollárról kezdett, és bár az év végére 73 dollárra emelkedett, majd májusban 30-ra zuhant, most 40-en áll. A LinkedIn mindezzel szemben már hónapok óta nagy magasságokban, 160 dollár környékén jár. A közösségi média tőzsdei szereplésének egyik legaggasztóbb pontja a szakértők szerint az, hogy sokszor nem konkrét termékekkel foglalkoznak a cégek, amelyekből közvetlen nyereség származik - a Twitter például először a tavalyi utolsó negyedévben tudott nyereséges lenni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.