Hirdetés

Konyhaforradalom



|

Hirdetés

A konyhában a legutolsó időkig az a szerkezet mutatta a legtöbb intelligenciát, amelyik a hűtőszekrény ajtajának kinyitásakor fogyókúránkra emlékeztetve ránk rivallt: „Megint eszel?! Dagadt leszel!” Aztán egy számítástechnika iránt érdeklődő séf vagy talán egy hobbiszakács komputerfejlesztő rájött, hogy az informatika előnyeit a konyhában is kamatoztatni lehetne. Legelőször a sütők mechanikus óráit cserélték ki digitálisakra, aztán a mosogatógépeket meg a mikrókat tették programozhatókká, a végén pedig elkezdtek mindenhová chipeket dugdosni, aminek eredményeképp ma már olyan főzőlapokat terveznek, amelyek üvegfelületére a számítógép kivetíti az ajánlott menüt, s a receptet is, hogy a háziasszonynak ne kelljen a szakácskönyvekkel bíbelődnie.




Robotnagyi palacsintázója
Azoknak az elektromos ketyeréknek, amelyek háztartási robotgépként szerepelnek az áruházak kínálatában, semmi közük jelenlegi történetünkhöz. A konyhai robotok első igazi, de a mai napig is kuriózumnak számító megjelenése egy indianai palacsintabárhoz kötődik. Ott állították üzembe a Flipper nevű elektromechanikus teremtményt, amelyet természetesen palacsintasütésre (más alkalmakkor meg hamburgersütésre) programoztak. A gép képes serpenyőkbe tölteni a masszát, a szükséges időben megforgatni, hogy mindkét fele megpirulhasson, majd tányérra helyezni. Az elektronikus agy vezérelte Flipper igazi látványosság, amely a maga műfajában elég hatékony, de legalább annyira a fejlődés zsákutcájának tekinthető, mint az emberi faj történetében a neandervölgyiek. A konyhák robo sapiensei egészen másként néznek ki.

Először is hálózatban dolgoznak, ugyanis már saját maguktól tudják, hogy a napi menühöz szükséges alapanyagokból van-e elegendő a hűtőszekrényben, képesek a recept előírásait követve beprogramozni a sütőt, kiszámítani a szükséges főzési kapacitást az étterem vendégforgalmának megfelelően, és így tovább. E fejlesztések eredményeként jelentős mértékben javulhat az éttermi munka hatékonysága, s csökkenhetnek az egyébként igen tetemes továbbképzési költségek. Mi több, ezek alkalmazásával néhány éttermi szabványnak (ilyen például a nálunk is jól ismert HACCP) is könnyebben meg lehet felelni, továbbá a szükséges karbantartások is jobban tervezhetők.



A gyorsfőzés világrekordjára hajtanak
Ma már nem lehetetlen 70 másodperc alatt pizzát sütni vagy halételt készíteni 3 perc alatt. Az amerikai Maytab cég által fejlesztett gyorsfőző rendszer hétszer gyorsabban dolgozik, mint a hagyományos edények. Ezt a mikrohullámú energia és a keringetett forró levegő kombinálásával éri el. Az éttermek számára a gyorsfőzési technológia lehetővé teszi, hogy valóban friss ételt szolgáljanak fel, s ne kelljen tartogatni a kitálalt menüt, majd esetenként kidobni.

Egy másik gyorsfőző rendszer a FlashBake sütő, amely „fénysebességgel” főz - de legalábbis a fény energiáját használja fel az ételek elkészítésére. A sütőedény tetejébe és aljába halogénégőket szereltek, amelyek igen gyors sütést tesznek lehetővé. A Vulcan-Hart FlashBake pedig ennek tetejébe még mikrohullámokat is használ, ami a szakácsok szerint kiváló minőségű ételt eredményez.



A gyorsfőzés egy másik lehetősége az elektromágneses energia felhasználása. Egy chicagói cég, a CookTek például olyan edényeket gyárt, amelyek aljában egy rejtett indukciós tekercs van. Ha az edényt befedik, készen áll arra, hogy mágneses indukcióval melegítse fel a belé helyezett alapanyagokat. A szerkezet egy gallon (3,785 liter) vizet öt perc alatt forral fel. Az indukciós főzés igazi előnyei azonban akkor derülnek ki, amikor munkapultba építve alkalmazzák. A tekercs ugyanis csak ott melegít, ahol kell, körülötte a munkafelületként használt üveglap hűvös marad. Ezt a szakácsok imádják. A látványkonyhákban pedig a vendégek is közelről követhetik figyelemmel a műveleteket, a megégés veszélye nélkül. Mivel nincs láng, és a környező felület is hideg, ez a megoldás tűzbiztonsági szempontból ugyancsak roppant előnyös.

Okos szerkentyűk „buta” szakácsok helyett
A konyhai eszközöket gyártó cégek nem csupán a fentebb említett új technológiákat igyekeznek bevezetni, hanem okosabbakká is teszik készülékeiket. Egyre több konyhai gép (sütő) már képes emlékezni arra, hogy egy-egy fogást hogyan készítettek el. Ez vendéglők esetében többek között azért fontos, mert egyre kevésbé lehet megfelelő színvonalú szakképzett munkaerőt találni. Persze az éttermek a szolgáltatóiparban tevékenykednek, ahol a siker előfeltétele mindig a technológiai fejlődés és az emberi tudás megfelelő kombinációja. Éppen ezért az éttermekben sohasem fognak csak robotok főzni, az ember ugyanis nélkülözhetetlen. Sőt még az is kérdéses, hogy a robotok a vendéglők széles körében elterjednek-e.

Ezzel szemben nagyon is népszerűek lehetnek azok az eszközök, amelyek beépített chipje tudja, hogy ezt vagy azt az ételt hogyan kell elkészíteni. A mikrosütők például lehetővé teszik, hogy ugyanazt a főzési műveletet akárhányszor meg lehessen ismételni. Vagy az elektromágneses energiával és gőzzel való főzést kombináló eszközök is pontosan tudják, hogy milyen mennyiségű hőre és gőzre van szükség egy-egy étel elkészítéséhez: csak a menüből kell kiválasztani az étel nevét, majd megnyomni egy gombot. Ráadásul ezek a berendezések soknyelvűek is, ami a vendéglátóiparban, olyan helyen, ahol akár több tucat nemzet ételeit készítik az adott országokból érkezett szakácsok, igen fontos követelmény.



Jó példa erre a már említett Vulcan-Hart FlashBake sütő: kijelzője és hozzá tartozó billentyűzete révén ki lehet választani a kívánt ételt, például a pizzát. Ezután már csak azt kell meghatározni, hogy hány darabra van szükség. Az ilyen eszközök csökkentik a vendéglők létszámszükségletét, ami különösen a nagy étteremláncok számára előnyös, mert nemcsak munkabért, hanem igen tetemes képzési költségeket is megtakaríthatnak. Persze ezek az eszközök nem helyettesítik a képzett séfeket. Már csak azért sem, mert akik értenek a szakácsművészethez, azok bármi mást megtennének, mint hogy egy gombot nyomkodjanak főzés címén.

A következő nagy ugrás akkor következik be, amikor az eszközök a szóbeli utasításokra is képesek lesznek reagálni. A General Electric már kifejlesztette hangutasításokat követő eszközét. A sütő nem professzionális, hanem otthoni felhasználóknak készül majd. Elég megmondani a gépnek, hogy milyen ételt kívánunk főzni, majd aktiválja azt a funkcióját, amely egy kijelzőn pontos utasításokat ad, hogy mi kell az ételhez, milyen lépések sorozatából áll a főzési művelet, s mennyi energiára és időre van szükség az elkészítéséhez.



Egy másik fejlesztési elképzelés szerint készülő okos konyhai eszközök felismerik, hogy milyen alapanyagokat helyeznek beléjük, s a főzési paramétereket ennek megfelelően választják ki. Minden alapanyagnak van (vagy lesz) ugyanis valamifajta jelzése (vonalkód, RFID-lapka stb.), amelynek alapján a készülék szkennere, vevőegysége azonosítani tudja a terméket. Kérdés persze, hogy miképpen lehet így brassóit főzni, ha a gép mindenáron cigánypecsenyét akar ránk erőltetni?

A központ mondja ki a végső szót
Az igazán intelligens konyhák a jövőben nem csupán egy nagy halom felokosított eszköz lelőhelyét jelentik, hanem ezek együttműködő rendszerét. A konyhatechnológiai szoftvereket fejlesztő, Nafem nevű amerikai cég szakemberei úgy vélik, hogy minden valószínűség szerint a konyhát egy központi számítógép fogja felügyelni (talán az, amelyik a háztartás vagy a cég többi digitális eszközét is kontrollálja), s annak irányítópultjáról lesz vezérelhető az egész gépezet. Ez a központi egység adja és veszi az információkat a hálózaton belül, s intelligens szoftvere segítségével elemzi is azokat. Az éttermekben, ahol igen sok ilyen egység lehet, ez határozott előnyöket jelent, hiszen nem kell mindegyiket külön-külön ellenőrizni. A számítógép kijelzőjén ugyanis pontosan látszik, hogy a hűtőszekrények miből és mennyit tárolnak, ezek szavatossági ideje hogyan áll, az egyes sütőkben az ételek milyen készültségi állapotban vannak, a különböző asztalok rendelései mikor készülnek el, stb. Ily módon a már említett HACCP szabvány betartásához szükséges paraméterek ugyanúgy ellenőrizhetők, mint mondjuk az elektromos fogyasztás.



Az olasz Merloni cég egy otthoni felhasználására szánt (Leon@ardo nevű) számítógépet fejlesztett ki, amely képes kommunikálni az elektromos eszközökkel. Persze azokkal, amelyek értik a Leon@ardo beszélte nyelvet. És pillanatnyilag éppen ez, a nyelv a legnagyobb akadály a további fejlesztések előtt. Hasonló helyzet állt elő, mint amikor nem is oly régen a nagy gyártók a videoszabványokon vitatkoztak: volt, amelyik a Betára, volt, amelyik a VHS-re esküdött. Már csak azért is szükség van egy nemzetközileg elfogadott szabványra, mert ezek az eszközök nemcsak a helyi hálózatokon kommunikálhatnak, hanem az interneten keresztül nagyobb hálózatokba is bekapcsolódhatnak. Ez ugyanis alapkövetelménye lenne a nagy étteremláncoknál a szoftverkarbantartásnak (például új receptek feltöltése), az igény szerinti ételkészítésnek (az interneten megrendelt fogást a rendszer rögzíti, és a legközelebbi szabad sütőben el is készítteti, ahonnan aztán kiszállítják).

Persze már most is léteznek olyan eszközök, amelyek az internetet használják. A Sharp mikrosütője például 400 receptet képes letölteni. És ki ne látta volna már például az LG hűtőszekrényét, amely webes elérést kínál, s így online szerezhetők be például az élelmiszerek, továbbá e-mailezni és tévét nézni is lehet rajta. A mosógépbe és légkondicionálóba épített internetes modul pedig a távvezérlést szolgálja.

Mostanában azonban elsősorban a hűtőgépek kerültek a fejlesztők és designerek érdeklődésének középpontjába. Rájöttek ugyanis, hogy a frizsider központi szerepet játszhat konyhai életünkben. Ha egy számítógépet és egy nagyméretű LCD-kijelzőt szerelnek az ajtajába, akkor tévézhetünk rajta, MP3- zenéket játszhatunk le vele, az üzletek kínálatából digitális képeket tölthetünk le, üzenőfelületnek használhatjuk a család többi tagjával való kommunikációhoz, és szörfözhetünk is a segítségével a weben. Ráadásul a gép mindig leltárt készít, hogy melyik polcon miből mennyi (a szokásos fogyasztást figyelembe véve hány napra való) van és mikor jár le az élelmiszerek szavatossága. Mi több, arra is képes lehet, hogy a ház vagy lakás riasztórendszerét vezérelje. Vannak gyártók, amelyek megfizettetik ezeket az extrákat, de az Electrolux például szalaghirdetéseket küld a frigó képernyőjére, s ezzel alacsonyan tartja a készülék árát.
Az internet révén a gépek a szervizekkel is kommunikálhatnak, amelyek pontosan tudják, hogy melyik készülék milyen állapotban van, s mikor következik el a szervizperiódusa. Ezzel -– mondják a javítóipari szakemberek –- elérhető, hogy már az első kiszálláskor képesek legyenek kijavítani a hibát, ami mind a gép tulajdonosának, mind a szervizcégnek jelentős költségmegtakarítást eredményez.



Design, praktikum, olcsóság
Mások, például a Miele tervezői azt hangsúlyozzák, hogy a funkcionális design, a könnyű kezelhetőség és az alacsony üzemeltetési költségek határozzák meg a jövő konyhájának fejlődését. Jó példa erre az Electrolux Alu-Design sorozata, amelynek tagjai nem csupán feltűnő high-tech külsejükkel akarnak hódítani: cserélhető számítógépes paneljük lehetővé teszi, hogy az adott felhasználó igényeinek leginkább megfelelő paraméterekkel szállíthassák le -- ha úgy tetszik, testre szabják. Sok szakember úgy látja, hogy ez nemcsak a hűtőgépek, hanem minden más elektromos eszköz esetében hamarosan bevett gyakorlat lesz.

Végső soron a szakemberek a szédületes technikai fejlődés ellenére sem számítanak arra, hogy a digitális technológia robbanásszerű változásokat hoz a konyhában. Egyrészt szerintük sohasem lesz olyan korszerű kenyérpirító, amelyet érdemes lenne az internetre kapcsolni, másrészt a mikrohullámú sütőt is kifejlesztették már a 40-es években, de igazán csak 40 év múlva terjedt el.

A cikk a 2005. márciusi számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.