Hirdetés

Közösségi oldalak A Facebook árnyékában



|

Hiába a több százezres, vagy esetleg milliós felhasználói bázis, Mark Zuckerberg oldala mellett nehéz labdába rúgni. Most teret adunk a feltörekvőknek, és megmutatjuk, hogy bizony van élet a Facebookon túl!

Hirdetés

A 2008-as évet lezáró egyik összeállításunkban a kilenc alulértékelt termék között helyet szorítottunk egy akkortájt hazánkban még nem igazán népszerű közösségi szolgáltatásnak, ami nem volt más, mint a Facebook. Azóta nagyot fordult a világ. 2009 nyarán már a magyar felhasználók jelentős tömege költözött az oldalra, míg tavaly a közösségi szolgáltatáson az emberek már kampányoltak az augusztus 20-i tűzijáték elmaradása mellett. Napjainkban pedig már ott tartunk, hogy nem a Facebook idomul a webhez, hanem a világháló igazodik a Mark Zuckerberg által fémjelzett közösségi oldalhoz. Terjednek a Like gombok és a különféle csatlakozók, amellyel párhuzamosan az „arcos könyv” témává vált a híradókban, a fodrászoknál, az iskolákban és így tovább.

 

 



Már túl is vagyunk az első Faceboook filmen, s az elmúlt fél esztendőben hazánkban is elszaporodtak a közösségi oldalról szóló könyvek, a marketingesek pedig jelenleg is intenzíven tanulmányozzák, hogy márkájuknak miként tudnának minél erősebb helytartóságot felépíteni a szolgáltatáson. Az oldal tehát nem csak az életünk része lett, hanem meghatározója is, így egyelőre nehéz megjósolni, hogy a Facebook aranykorának mikor lesz vége… már ha egyáltalán vége lesz annak. A közösségi oldal folyamatosan építi a webes birodalmát. Az alapszolgáltatások mellett talán még az idén bevezetik a saját kuponos kínálatukat (Deals), emellett már debütált a Facebook alapú egységes üzenetkezelés, azon belül is @facebook.com e-mail címek használata, illetve a nemrég indult - Foursquare által ihletett - helymegosztó szolgáltatás (Places) már meg is bukott.

A hivatalosan több mint 600 millió aktív felhasználójával, újabban 100 milliárd dollárra becsült értékével, és az eMarketer által prognosztizált 4 milliárd dolláros idei reklámbevételével a közösségi oldal megkerülhetetlen tényezővé vált, amely a Microsoft, a Google és az Apple magasságában tanyázik. Így ma már a Facebook könnyen packázhat az iparág nagy öregjeivel.

 

 

 

 

 

Ezt könnyen megteheti, mivel sokak szemében nem más, mint „A közösségi oldal”, annak ellenére, hogy az Alexa globális (és magyarországi rangsorában) második helyen álló szolgáltatás mellett még öt hasonló megoldás szerepel a Föld 100 legnagyobb látogatottságú weboldal előkelő táborában, amelyek ott toporognak a Facebook árnyékában: a Twitter, a LinkedIn, a Tumblr, a kínai RenRen és a MySpace. Összegyűjtöttük közülük azokat, amelyek szintén hatalmas látogatottsággal rendelkeznek, ám a nagy versenytárs mellett viszonylag kevés szó esik róluk.

Twitter – közösségi csiripelde

A Twitternek kétségtelenül a legnagyobb pechje, hogy létezik a Facebook. A két szolgáltatás felfutása ugyanis párhuzamosan történt, így ha Mark Zuckerberg, Dustin Moskovitz, Chris Hughes és Eduardo Saverin 2004 februárjában nem dönt a közösségi oldaluk elindítása mellett, akkor talán most Facebook-őrület helyett Twitter-lázban égne a világháló. Persze ezt a kijelentést több szempont szerint is érdemes feltétes módba tenni. Főként azért, mert a mikroblog-szolgáltatás teljesen más logika szerint épül fel, mint a nagyobb társa. Míg a Facebook egymást visszajelölő ismerősökben gondolkodik, addig Twitteren bármely nyilvános profilt lehet követni, azaz utóbbi sokkal nyíltabb, ami másfajta kommunikációt igényel. Itt nem csak a kötött, maximum 140 karakteres bejegyzésekre kell gondolni, hanem a nyíltság miatt arra is, hogy sorainkat bárki olvashatja, aki profilunk mellett a „Follow” gombra kattint.

 

 



Azaz a Twitter főként nem a személyes üzengetésre való, hanem a gondolataink megosztására. Minél értékesebbnek vélik mások azokat, annál többen fognak követni minket, s annál több „retweetet” kapunk (azaz mások továbbítják bejegyzésünket), és így még több emberhez juthatnak el üzeneteink. Ráadásul vadidegen emberekkel is könnyen diskurzusba elegyedhetünk. A fenti okok miatt a Twitter remekül használható szakmai bejegyzésekre, ügyfélszolgálatra, marketing eszközként és így tovább. Szemlézése pedig erősen ajánlott, ha első kézből szeretnénk értesülni a fontos hírekről. Mivel bárkit követhetünk, így például Bill Gates gondolatait is első kézből ismerhetjük meg.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 9. (két hónappal ezelőtt: 9.)
Magyarországi: 43. (két hónappal ezelőtt: 37.)
Kedvelt országok: Venezuela (6), Nigéria (7), Egyesült Államok (8)

 


LinkedIn – karrierépítők paradicsoma

Az elmúlt időszakban a LinkedIn a megszokottnál jóval többet szerepelt a hazai hírekben, annak köszönhetően, hogy a tőzsdei bevezetésének első napján megduplázódott a részvényárfolyamának az értéke. Mindez itthonról nézve nehezen érthető, mivel hazánkban a 100 milliós felhasználói táborral rendelkező szakmai közösségi oldal ismertsége meglehetősen alacsony. A Social Times statisztikái szerint hazánkban mindössze 159 ezren használják aktívan a LinkedIn-t, amely például a Facebook 3,5 milliós tábora mellett eltörpül.

 

 



Ettől függetlenül tapasztalatunk alapján az utóbbi hónapokban valami beindult a közösségi oldalnál, hiszen egyre gyakrabban érkeznek az oldaltól felkérésről informáló üzenetek. Mi is a LinkedIn? A szolgáltatás nem más, mint egy üzlet-központú közösségi oldal, ahol a felhasználók profiljukat igazából egy online önéletrajzként vezetik, ahol a karrierjükkel kapcsolatos legfontosabb információk, publikációk, kompetenciák és iskolák mind fel vannak tüntetve. A kapcsolatok itt ugyanúgy alakulnak ki, mint a Facebooknál, csak itt a meghívókat nem gyerekkori cimborák, hanem kollégák, üzleti partnerek küldözgetik, hogy megjelenhessenek egymás hírfolyamában. Mindezt annak érdekében, hogy a kapcsolat a jövőben akár egy új gyümölcsöző üzletet, vagy netán munkát fialhasson. A leírtak alapján talán érezhető, hogy a LinkedIn, nem animált gif fájlok küldözgetésére, hanem karrierépítésre és munkakeresésre való. Utóbbi egyébként a menüben egy külön csoporttal rendelkezik, hiszen a tengerentúlon egyre több fejvadászcég bújja a LinkedIn profilokat.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 13. (két hónappal ezelőtt: 16.)
Magyarországi: 74. (két hónappal ezelőtt: 82.)
Kedvelt országok: Írország (7), India (8), Hollandia (8)

Tumblr – blog másként

Fogjuk a hagyományos blogot, keresztezzük a Twitterrel, hogy megkapjuk a Tumblr-t. Nagyjából ezt a receptet követhették a szolgáltatás készítői, mivel a Tumblr a két fent megnevezett megoldás ötvözésének tekinthető. Blogos örökségként a karakterek számát tekintve itt sincs megkötve a keze a profilok gazdáinak, hiszen bármilyen hosszú szöveget közzé tehetnek, egy webes szerkesztővel kellően megformázva, címkékkel ellátva és időzítve azt. Emellett ha meglátogatjuk egy Tumblr felhasználó oldalát, akkor az egymás után következő bejegyzések miatt akár klasszikus blognak is hihetjük azt. Még sem az, hiszen ma már több hosztolt Tumblr fiók létezik, mint Wordpress, ami nem a véletlen műve.

 

 

 



Itt jön a képbe a Twitter örökség, amely új életet lehelt a blogolásba. Itt is követhetünk embereket, akiknek a bejegyzései megjelennek a saját műszerfalunkon. Utóbbiakat ezen felül lájkolhatjuk, reblog-olhatjuk, azaz továbbíthatjuk olvasóinknak és hozzáfűzhetjük saját gondolatainkat. Azaz a bejegyzések itt nem elszigetelten léteznek, hanem egy folyamatos diskurzus folyik a Tumblr felhasználók között, amely miatt talán már érhető, hogy miért volt képes leelőzni a Wordpress.com-ot. Mivel bárki követhető, ezért e szolgáltatásnál is kialakulhat diskurzus az idegen, de azonos érdeklődésű emberek között, legyenek földrajzilag bárhol, így a Tumblr a Twitterhez hasonlóan az önkifejezésben segít. Az már csak hab a tortán, hogy a profilunkat saját tárhelyre is kihelyezhetjük, így hagyományos blogunkat könnyedén Tumblr-fiókká alakíthatjuk.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 46. (két hónappal ezelőtt: 48.)
Magyarországi: 72 (két hónappal ezelőtt: 81.)
Kedvelt országok: Fülöp-szigetek (11), Egyesült Államok (23), Szingapúr (23)

MySpace –  zenészek gyűjtőhelye

A szebb napokat látott közösségi oldalt manapság sokat hasonlítják egy süllyedő hajóhoz. Ez nem is csoda, mivel a MySpace elvesztette látogatóinak majdnem a felét idén januárra: a 70 millió egyedi látogató 45 millió főre esett vissza. Az érdeklődés visszaesése leépítéshez vezetett, majd a News Corp. 35 millióért eladta a 2007-ben még 12 milliárd dollárra becsült közösségi oldalát a Specific Mediának. Mint sok szolgáltatásnak, úgy a MySpace-nek is a Facebook megjelenése lett a veszte. Habár egy ideig próbáltak lépést tartani a feltörekvő újonccal - 2007-től folyamatosan új szolgáltatásokat vezetve be - 2010 novemberében feladták a harcot, mivel a Facebook-csatlakozójuk bejelentésével elismerték Zuckerberg oldalának az elsőségét. Az elmúlt években bevezetett újdonságoknak hála egyébként sok a hasonlóság a két oldal között.

 

 

 

 

 

A MySpace felületén is fallal találkozhatunk, ahol kommentálhatjuk, lájkolhatjuk és továbbíthatjuk a bejegyzéseket; képeket, hivatkozásokat, szövegeket, videókat és zenéket oszthatunk meg, cseveghetünk és így tovább. Foursquare ihletés alapján e mellett jelvényeket is gyűjthetünk, ami a játékos kedvű felhasználóknak nagy pozitívum lehet. Emellett megmaradtak a MySpace specifikus funkciók is: így szabadon testre szabhatjuk a profiloldalunkat, zenéket tölthetünk fel, illetve a beépített lejátszóval meghallgathatjuk mások műveit. A zenére kihegyezett szolgáltatás így még mindig nagyon népszerű a zenekarok között, akik egyébként egyre inkább felfedezik maguknak a Facebook világát is.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 91. (két hónappal ezelőtt: 84.)
Magyarországi: 305. (két hónappal ezelőtt: 223.)
Kedvelt országok: Egyesült Államok (57), Fülöp-szigetek (68), Pakisztán (70)



Orkut – a brazil Facebook

A Google közösségi oldalát hazánkban meglehetősen kevesen ismerik, annak ellenére, hogy már 2004 óta velünk van. Nevét a létrehozója, Orkut Büyükkökten, Google alkalmazott után kapta, akit a keresőcég vezetése kért fel egy közösségi oldal elkészítésére, miután a Friendster visszautasította vételi ajánlatukat. A szolgáltatás története nem éppen egy sikersztori, hiszen egyáltalán nem volt képes megszorongatni a társait. Az Orkut peremre szorult, és főként Brazíliában, valamint Indiában népszerű. 2010 áprilisában forgalmának például 48 százalékát a latin-amerikai, 39,2 százalékát pedig az ázsiai ország adta, a maradék 12,8 százalékon pedig a többi nemzet osztozott.

 

 



Az Orkut felületén ennek megfelelően főként brazil tartalmakkal lehet találkozni. Az alkalmazásokra kattintva a legnépszerűbbek többségét portugál nyelven érhetjük el, amely mellett a közösségeknél is inkább brazil állampolgárok szobáival találkozhatunk, még akkor is, ha leszűkítjük a találatokat magyar nyelvre. Emellett a hazai felhasználók száma is csekély, s akiket fent találtunk, azok is jellemzően 2-5 kapcsolattal rendelkeztek. A fapados kinézetű szolgáltatás egyébként főként azoknak lehet érdekes, akik online életük jelentős részét a Google alkalmazásokon belül intézik. Videó beszúrásnál a Youtube csatornájára, míg a képeknél a Picasa albumokra kell támaszkodnunk, ami mellett az Orkut beépített Gtalk klienssel is rendelkezik. A Facebookhoz hasonlóan itt is tudunk lájkolni a falon, kommentálni, valamint az Orkut gombra – már ha van ilyen – kattintva megosztani a külső oldalakon lévő tartalmakat.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 113. (két hónappal ezelőtt: 102.)
Magyarországi: nincs adat
Kedvelt országok: Brazília (11), India (22), Japán (194)

Badoo – rámenős társkereső

A Badoo az előkelő Alexa helyezése miatt mindenképpen helyet követel a listánkon, annak ellenére, hogy több napon keresztül sem sikerült regisztrálnunk rá. Persze lehet, hogy ez az instant e-mail cím (a nem tartós levelezőkről szóló cikkünket lásd később), és a láthatóan kamu felhasználónév miatt volt, de talán nem velünk volt a baj, mivel egy hamis Facebook fiókkal sem sikerült működésre bírnunk. Hogy miért ez az óvatosság? Keressünk rá a „badoo” kulcsszóra, majd olvassunk bele az első szembe jövő fórumba. „Kaptam egy ismerősömtől egy üzenetet és én ostoba elolvastam. . . addig nézelődtem ott míg kidobta a párom adatait fotóval, és hogy milyen lányokkal találkozna. Rosszul lettem egyből. Számon kértem és vita lett, mert ő állította hogy nem regisztrált. Később kiderült tényleg nem, és hogy visszaéltek az adataival” - olvasható egy ex-felhasználó szomorú tapasztalata, aki később nem is tudta kitörölni a profilját.

 

 

 



A Badoo valójában egy társkereső oldal, amely közösséginek akar tűnni. A gond akkor van, ha valaki a játékos kérdez-felelek alkalmazásnak álcázott Facebook beépülőjét használja, mert ekkor a Badoo rögtön spamelni kezdi a profil gazdájának az ismerőseit. Ráadásul aki a Badoo-ra regisztrál, annak rögtön egy társkereső profilja is létrejön, ami nem kevés családi veszekedést szült már férj és feleség között. Hasonló aggályok azonban nem csak a Badoo esetén merülnek fel. A kétes hírnevű, agresszíven terjeszkedő közösségi oldalak listájából a Tagged.com, a Hi5.co és a Netlog.com sem maradhat ki.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 107. (két hónappal ezelőtt: 122.)
Magyarországi: 30. (két hónappal ezelőtt: 49.)
Kedvelt országok: Kamerun (6), Mali (6), Elefántcsontpart (11)

Xing – a német LinkedIn

A fenti címet a német nyelvterületeken élők közül bizonyára sokan zokon vennék, állítva, hogy bizony a LinkedIn az angol Xing. Bárhogyan nézzük, a két szolgáltatás közvetlen konkurense egymásnak, mivel ugyanazt az igényt elégítik ki. Mindkettő üzemeltetője egy üzleti kapcsolati hálót fejlesztget. Az Alexa rangsora alapján a LinkedIn piacvezető pozíciója e szegmensben egyértelműnek tűnik, míg a Xing a felvett cégek alapján és az Alexa statisztikái szerint inkább a német nyelvterületen erős. Magyarországon szintén az angol nyelvű szolgáltatás az, amely az üzleti felhasználók körében népszerű, amely pezsgést a Xing egyelőre csak megirigyelheti. Annak ellenére, hogy a LinkedIn-től eltérően rendelkezik magyar felhasználói felülettel.

 

 

 



Ha a funkciókat nézzük, akkor nincs nagy eltérés a két szolgáltatás között. Mindkét megoldásnál a profillapok egy online önéletrajznak felelnek meg, mindkét szolgáltatásnál hangsúlyos szerep jut a cégeknek, amely alapján csoportosítják a profilokat, sőt egyaránt kiemelkedő elem az álláskereső funkció, illetve a fejvadászoknak külön fizetős pro tagság is létezik. A Xing annyiban eltér a társától, hogy a patinásan kitöltött adatlapok alapján képes munkákat ajánlani, amelynek egyelőre csak akkor láthatjuk hasznát, ha német nyelvterületen szeretnénk dolgozni, ugyanis főként e hirdetésekbe botlottuk bele. A 2003-ban, Hamburgban alapított közösségi oldal ezen felül zárt közösségek létrehozását is támogatja, amelyet olyan multinacionális cégek használnak már, mint a McKinsey és az IBM.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 271. (két hónappal ezelőtt: 239.)
Magyarországi: nincs adat
Kedvelt országok: Németország (15), Ausztria (22), Svájc (34)

 

 



Ning – közösségi oldal építő

A Ning valódi unikumnak számít mezőnyünkben, mivel esetében nem egy közösségi oldalról, hanem egy közösségi oldal platformról beszélhetünk, amellyel bárki létrehozhatja a saját – egy téma körül csoportosuló – szolgáltatását. A 2005-ben piacra lépett megoldás kezdetben meglehetősen sok hívet szerzett magának, amelyet követően a Ning 2008-ig két tőke injekciót is kapott. A felhasználóinak a szemszögéből az aranykornak azonban tavaly áprilisban vége lett. Az addig ingyenes platform ugyanis fizetősé változott. A lépés hatásaként több korábban üzemelő Ning oldal szűnt meg, hiszen sokan csak hobbiból szerkesztették saját közösségi oldalukat, pénzt már nem akartak fizetni azért. Ennek nyomán például a képünkön látható bedrótozott médiamunkásoknak is befellegezett.

 

 



Ettől függetlenül még mindig jócskán léteznek zárt ninges közösségi oldalak, egy gyors keresés alapján például mi felleltük Tabáni Isván és Deák Bill Gyula a szolgáltatáson vezetett közösségi oldalát. Amennyiben mi is szeretnénk egy közösségi oldalt kreálni, akkor a Ninghez érdemes fordulni. Havi 2,95 dollárért maximum 150 fős hálózatot hozhatunk létre, 1 GB tárhellyel és 10 GB sávszélességgel, míg 19,95 dollárért már korlátlan taglétszámot vásárolhatunk 10 GB tárhellyel és 100 GB sávszélességgel. Persze a szolgáltatás esetén is létezik egy 30 napos ingyenes kipróbálási lehetőség, de annak nem sok értelmét látjuk – eseményeknek dedikált hálóval talán érdemes próbálkozni - , mivel csak kevesen terveznek szűk egy hónapra egy közösségi oldal esetén.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 278. (két hónappal ezelőtt: 261.)
Magyarországi: 244. (két hónappal ezelőtt: 272.)
Kedvelt országok: Egyesült Államok (143), Brazília (153), Mexikó (154)

iWiW – hazai versenyző

Az ezredforduló elején igazi magyar büszkeség volt az iWiW. Körülbelül olyan őrület volt körülötte, mint amilyen most a Facebookot övezi. A szolgáltatásról beszéltek az emberek a boltban, az utcán és a munkahelyen. Az ismerősök felkutatása hamar betetőzött, amely mozgalomnak a csúcsán már a szomszéd háziállatok is ismerkedtek az iWiW-en. Telt-múlt az idő és az online telefonkönyvként használt közösségi oldalra egyre kevesebben léptek fel naponta. A fejlesztések leálltak, a tulajdonosa nem gondolta azt, hogy fejleszteni kéne. Ebben a környezetbe érkezett meg a Facebook, amely hamar sok passzív iWiW felhasználót elszipkázott.

 

 

 



A magyar szolgáltatás ugyanis csak megkésve reagálta le az érkezését, igaz ma már jó néhány a társától ellesett funkció megtalálható a felületén. Így például megjelentek az alkalmazások, az események, hangsúlyosabb lett a fal és a képfeltöltés, végezetül az iWiW kapu, megosztás és az iWiW tetszik gomb is debütált. Az újdonságoknak hála az iWiW visszakapaszkodott a versenyben, mivel élettel telt meg a felülete (no, igaz, nem olyan nagy a vitalitás). Ettől függetlenül hazai piacvezető pozícióját elvesztette, amelyet immár a közösségi oldalak mezőnyében a Facebook ural. Nehéz lesz innen visszakapaszkodnia a magyar szolgáltatásnak, főként, hogy a nagy vetélytárs fejlesztési ütemét nem egyszerű tartani, arról nem is beszélve, hogy a cégek a Facebookon sokkal hatékonyabban tudják népszerűsíteni a márkájukat, mint az iWiW-en, ahol már szinte lehetetlenség például lájkoltatni a Túró Rudit.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 2012. (két hónappal ezelőtt: 1687.)
Magyarországi: 7. (két hónappal korábban: 6.)
Kedvelt országok (hazánkon kívül): Írország (435), Románia (582), Norvégia (1020)

Daileez – közösségi ikonos napló

A fenti közösségi oldalak mellett a Daileez igazi kakukktojás, hiszen a globális rangsorban még a magyar iWiW-től is messze el van maradva. Ennek ellenére mégis úgy gondoltuk, hogy utolsóként az összeállításunkban van a helye, mivel a brit startup cég példája megmutatja, hogy milyen színes a közösségi oldalak piaca, és milyen sokféleképpen lehet kezelni azt. A Daileez teljes egészében ikonokkal operál, ahol minden nap megadhatjuk – az elérhető objektumok közül kiválasztva -, hogy milyen idő volt aznap, milyen volt a kedvünk, hogyan aludtunk, mennyire szárnyaltak a gondolataink, mivel töltöttük napunkat és így tovább.

 

 

 



Ezen felül egy 255 karakteres összefoglalót is írhatunk, hogy elmentsük azt online naptárunkba. Utóbbi fontos, mert a Daileez bizony egy webes naptár, ahol utólag visszanézhetjük az általunk megadottakat, valamint hónapra lebontva a statisztikánkat is például időjárás, átlagos kedv és kedvenc elfoglaltság alapján. Egy folyamatos vezetett profil esetén utóbbi meglehetősen jó móka. Ezt egyébként a „Yesterday” gombra kattintva az egész Daileez közösségre lebontva is lekérhetjük, megnézve azt, hogy milyen volt az elmúlt napjuk a felhasználóknak. Habár minden naplónkat elküldhetjük Facebookra és Twitterre, a szolgáltatáson belül is felvehetünk barátokat, akiknek a naplóiba közvetlenül is beleshetünk. Sajnos ezen felül csevegésre nincs lehetőségünk, de vélhetően e hiányosságot az induló cég idővel majd orvosolni fogja.

Névjegy

Globális Alexa helyezés: 822 134. (két hónappal ezelőtt: 1 080 059.)
Magyarországi: nincs adat
Kedvelt országok: nincs adat

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.